2016. október 21.

 
Hétvégi tűnődések
"Aki önmagát emeli piedesztálra, szükségszerű a bukása is."
"Mindazt, aki fölmagasztalja magát, megalázzák,
aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják." (Lk 18,14)

Sír az október: az aranyló-vöröslő lombokat viharos szél tépázza, hideg eső mossa. Mintha így akarná figyelmünket a hat évtizeddel ezelőtt történt eseményekre irányítani, így akarná még méltóságteljesebbé tenni az ünnepet. Sajátos a magyar sors, számunkra különösen is tanulságos a történelem. Minden korban akadtak olyan magasztos időszakok, amikor sokan tudtak egymásba kapaszkodni, s ugyanaz a cél lebegett szemük előtt, ugyanaz a remény dobogott a szívükben. Sajnos azonban "menetrend szerint" jött a szomorú pillanat, amikor viszont darabokra szaggattatott a közös akarat, és valami sátáni taktikának köszönhetően egymásnak feszültek azok is, akik addig oly egyetértésben küzdöttek azonos színű lobogók alatt...
Szomorú tapasztalásunk, hogy ma is vannak, akiknek valamilyen okból érdekük, hogy zavart keltsenek és kétséget ültessenek szívünkbe - azonban jó és rossz küzdelme sohasem a mennyiségen múlik, hanem elsősorban a szívekben dől el. Eredendően az ember a kiengesztelődés súlyosan szép ajándékát hordozza a szívében, ezért mindenkor a békesség követeként kell(ene) járnia a világban. S ha nem is sikerül nap, mint nap békét teremtenie maga körül, legalább arra kellene törekednie, hogy békétlenség forrásává ne váljon...
Magunkat "fényezni" úgy, hogy közben gyengeségeinket mások botlásai mögé rejtjük, meglehetősen álságos dolog. Megkísérthet bennünket az öndicséret akkor is, amikor a hallgatásnak, meghallgatásnak vagy az önvizsgálatnak lenne az ideje. Így aztán legtöbbször éppen a lényeg sikkad el. Üres, hitelét vesztett szavak folyamává alacsonyul annak a beszéde, aki önmagát magasztalja fel. Mert a lényeg - nagyon gyakran - egy egyszerű mondattal is kifejezhető.
Alázatra tanít a történelem. Aki önmagát emeli piedesztálra, szükségszerű a bukása is. Viszont a történelem Ura - egyén és közösség számára - lehetőséget ad a sorsfordításra. Persze mindig ott van a felismerés és cselekvés bátortalanságának kockázata. Farizeusok és vámosok - életünk állandó résztvevői. Az evangéliumi történetében is szerepelnek, sőt, mindketten ott vannak a templomban, viszont megigazulva csak a vámos tér haza (Vö.: Lk 18,9-14). Túl sok az álszent, aki szemben ájtatosan dicsér, ám bukásunkon munkálkodik, s a legszívesebben gondolkodás nélkül döfné hátunkba a kést. Nekünk azonban - Jézus tanítása és példája nyomán - közöttük kell embernek maradni alázattal, tisztességben...