2016. december 02.

 
Hétvégi tűnődések
"... a világ ma sem lett jobb."
"Készítsétek elő az Úr útját!" (Mt 3,1)
Advent 2. vasárnapja
A tisztulás vágya hajtotta tömegével az embereket a Jordán folyó torkolatvidékéhez, ahol a pusztából visszatért lánglelkű remete-próféta, Keresztelő János ostorozta, vagy éppen bűnbánatra buzdította kemény szavakkal a népet. Mégis mentek hozzá szakadatlan, mert az akkori világ morális viszonyai, a kiszolgáltatottság, az elnyomás egyre nehezülő terhétől megnyomorítva többen csak ebben az irányban láttak esélyt a változásra, változtatásra. Olyan változtatásra, melyet elsőként önmagában kezd el az ember, hogy hitelét ne veszítse el a világban. János szavain, példáján keresztül megérintette őket a kegyelem. Személyén keresztül találkoztak a Megváltóval, aki az Isten Báránya. János "útján" jutottak el a kegyelmes újrakezdés lehetőségéhez, a lelki újjászületéshez.
Ne áltassuk magunkat, a világ ma sem lett jobb. A bűn szennyes folyama ma is rendületlen árad. S gyakran tűnik úgy, hogy feltartóztathatatlanul magával sodor mindent és mindenkit. A kísértő jobban tombol, mint valaha. Lelkünk ablakait pedig mintha végleg belepné a por. Belül azonban pislákol a remény mécsvilága. Sok a mesterséges (mesterkélt) villogó fény körülöttünk, s a veszettül hangos forgatag. Így aztán néha nem is csoda, hogy nem tudja, merre induljon az ember.
Az Úrra vár a szívünk. De még nem merünk lépni. Bátortalanok, bizonytalanok vagyunk. "Készítsétek elő az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit!" - kiáltja felénk János. Mert nem az a megoldás, hogy elfutunk, ha nem tetszik valami, vagy nem értünk valamivel egyet. Mert a világból nem lehet csak úgy elfutni, csupán gyáván megfutamodni (a kettő nem ugyanaz). E helyett utat kell építenünk. Egymás felé és az Úr felé, hiszen Ő is az általunk épített utakon közeledik hozzánk. De úttá válunk mi magunk is, amikor rajtunk keresztül akar eljutni mások - család, barátok, munkatársak, ismerősök, ismeretlenek - felé. Hamarosan várakozásunk második gyertyája bátorodik lángolásba. A próféta bennünket szintén önvizsgálatra akar bírni, mert tudja, hogy minket is csak így lehet a találkozás, a megújulás útjára vezetni. Vajon egyengetem-e, tisztogatom-e az Úr útját életemben? Általam közelebb kerülhet-e valaki is a Világossághoz ott, ahová sorsom rendeltetett, vagy csupán a kétség és elégedetlenség sötétje növekszik bennem...