2017. február 03.

 
Hétvégi tűnődések
"... hasonló szerepet tölt be a világban a krisztusi ember, mint az ételben a só."
"Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg?" (Mt 5,13)

Ételeink nélkülözhetetlen alapeleme a só. Mértékkel alkalmazva pótolhatatlan az egészséges emberi szervezet számára. Talán ez a magyarázata, hogy Jézus egyik szemléletes példázatában (a világosság mellett) ehhez a fontos ásványi elemhez hasonlította követőit. Elgondolása szerint hasonló szerepet tölt be a világban a krisztusi ember, mint az ételben a só. Ám ha a só "hűtlenné válik hivatásához" - ízét veszti -, akkor azzal az egész étel lesz szegényebb. Attól kezdve viszont a puszta létezése is értelmetlen: haszontalanná válik, ugyanis a sót nem lehet megsózni. "Nem való már egyébre, mint hogy kidobja és széttapossa az ember." (Vö.: Mt 5,13-14)
"Baj van, romlik a só" - állapította meg valaki a minap fanyar humorral. Szomorú, ha nem sikerül átjárni a társadalmat, még szomorúbb, ha megfordul ez a folyamat. Mostanság gyakran tűnik úgy, hogy a világban tapasztalható mélységesen elítélendő tendenciák meggyengítik Jézus művének emberi oldalát. Ha a történelem szolgáltat is időnként hasonló példákat, mindenképpen óvakodnunk kell a vad általánosítástól...
A gasztronómiánál maradva kétféle módon tud haszontalanná válni a só: ha megromlik, vagy ha végleg a tartóban marad. A hívő embernek mindig nagyobb a felelőssége, hiszen tőle többet várnak el: neki nem szimplán törvénytiszteletből kell "jónak" lenni és példát mutatni - különben merő képmutatássá silányul minden igyekezete -, hanem mert keresztsége révén Krisztusban Isten hívta meg...
Úgy találjuk, "ízetlen" körülöttünk a világ? A kimondott szónak nincs hitele? Inkább a teatralitás semmint az őszinteség jellemzi a cselekedeteket? Nincs időnk a hétköznapokban Istenre? Előbb-utóbb egymásra, majd önmagunkra sem lesz. Bizony baj van a só körül! A családban, a társadalomban és az egyházban egyaránt. (Nem a család, nem a társadalom, nem az egyház a rossz, hanem az egyes emberek közül kerülnek többen zsákutcába.) Mindannyian felelősek vagyunk! Ugyanis a sótartóba zárt keresztény mentalitás legalább annyira káros, mint a romlottság... Nem elégedhetünk meg a "mintha cselekedetek" virtuális valóságával, mert akkor a felszínesség - kényelmesnek tűnő, ám annál veszélyesebb - csapdájába esünk. Bár esendő az ember, Isten szeretete képes bennünk kipótolni azt, aminek híjával vagyunk. Őszinte hittel és szeretettel elkerülhető a lélek- és környezetszennyező romlottság...