2017. március 24.

 
Hétvégi tűnődések
"... aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja."
"Hogy bűnös-e, nem tudom.
Egyet tudok: vak voltam, most pedig látok." (Jn 9,25)
,

Nem mindig könnyű szavakba foglalni a szívünk-lelkünk mélyén megtörtént, sorsot fordító változásokat, elhatározásokat. A végeredmény azonban mindig önmagáért beszél, nem kíván különösebb igazolást, körmönfont teóriát – kézen fekvő a bizonyosság.
János evangéliuma örökítette meg a vakon született ember meggyógyítását. A csodát hosszú procedúra keretében vizsgálta ki a farizeusi hatóság. A gyógyult betegnek nem hittek, ezért a szülőket is beidézték, akikkel azt kívánták bizonyíttatni, hogy nem is volt vak a fiatalember. Jézust vádolták meg és kiáltották ki istenkáromló bűnösnek. A második kihallgatásakor a meggyógyult egyszerűen foglalta össze a lényeget: "Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok." A vádakra pedig írástudókat megszégyenítő módon válaszolt, megrendítően szépen tett tanúbizonyságot: "Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit."(Vö.: Jn 9,1-34)
Közülünk fájdalmasan sokan hagyják figyelmen kívül a tényeket, és csak nehezen tudnak szabadulni előítéleteik, rossz beidegződéseik béklyóiból. Pedig rajtuk is meg akar mutatkozni Isten jósága. Azonban ahelyett, hogy a hit növekedne bennük, megelégednek a "véletlennel" vagy a "szerencsével", s továbbra is tisztes távolságban tartják magukat Istentől.
Aki figyelmen kívül hagyva az összefüggéseket, csak apró részleteket ragad ki a valóságból, az sohasem lesz képes megérteni a lényeget. (Veszélyes dolog lehet összetéveszteni a célt az eszközzel.) Korunkban is sokan szenvednek e sajátos farizeusi "vakságban", azaz a lényegre való érzéketlenségben. Életünket, emberi kapcsolatainkat tehetik tönkre, mérgezhetik meg ily módon az elhamarkodott (elő)ítéletek. Inkább vádlottak padjára ültetjük azt, aki békességet hozva, nagyobb távlatokra nyitná (lelki) szemeinket, csak mert számunkra "kellemetlen" önvizsgálatra kényszerítő lenne e találkozás...
Átalakul az ember értékítélete, miután saját életében tapasztalja meg a "fent" és a "lent" érzését, miután ő maga is "érintetté" válik. Egy-egy hullámvölgy után képes igazán megérteni, mi is az a Jézusban megnyilvánuló gyógyító, isteni kegyelem...