2017. május 26.

 
Hétvégi tűnődések
"Minden egyes napon ... jelen van közöttünk az Úr."
"Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28,20b)
 
 

"Hiszem, ha látom" - mondja a kételkedő. Valaminek vagy valakinek a létezését nagyon gyakran a fizikai megtapasztalhatóságához köti az egyszerű halandó. Ebből a sokszor félreértelmezhető materiális felfogásból kiindulva aztán - "amit nem látunk, az nincs is" alapon -, helytelen cselekedeteinek következménye alól is bátran fölszabadítja magát az ember. Pedig a létezés nem pusztán fizikai síkon képzelhető el. A lélek halhatatlansága az örök élet időtlenségébe simul...
Szent Máté evangélista írását az áldozócsütörtöki (a húsvét utáni negyvenedik nap, azaz a mennybemenetel napja onnan kapta nevét, hogy a katolikus egyházban régebben eddig a napig történtek meg az elsőáldozások) eseményekkel zárja anélkül, hogy kitérne a mennybemenetel bemutatására. Evangéliuma utolsó előtti mondata Jézus missziósparancsa, az utolsó pedig ígérete, mely szerint tanítványai minden egyes napon meg fogják tapasztalni jelenlétét. (Vö.: Mt 28,16-20)
Talán eleinte éppen ez utóbbival lehetett problémája az apostoloknak. Az Úr fizikai jelenlétéhez szokott tanítványok éppen úgy küszködtek az üresség érzésével, mint mi, amikor hozzánk különösen is közel álló szerettünket veszítjük el. Azonban lassan megértették, hogy a Mesternek emberként el kellett közülük távoznia, hogy aztán Istenként továbbra is velük maradhasson. Ezt megértve és szavaira visszaemlékezve mégis örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. Később maguk is rádöbbenhettek, hogy Jézus jelenléte nem valamiféle "virtuális valóság", mert nem csupán eszméiben van jelen, hanem nagyon is valóságosan. Egyszerre bennük és általuk. A közös emlékek és Jézus ígérete nem nosztalgikus melankóliába taszította őket, hanem új lendületet adott és valóságosan megtapasztalható jelenléte pünkösd után vált gyümölcsözővé igazán. Példájuk és hűségük nyomán sokakban született meg ugyanaz a szilárd hit...
Meglehet, a mi életünkből is az a "jeruzsálemi út" hiányzik, mely a szomorúság és üresség érzése ellenére végül mégis örömmel ajándékozza meg az embert. Minden egyes napon, ígéretéhez híven, jelen van közöttünk az Úr: házastársunk, családtagunk, gyermekünk, diákunk, munkatársunk... hordozhatja számunkra; a templom hűvös csendjében, de az is lehet, hogy a természet harmóniája és szépsége által szólít meg bennünket...