2017. november 10.

 
Hétvégi tűnődések
"Lámpásunkból mintha szökni kezdene az olaj."
"Lámpásaink kialvóban vannak." (Mt 25,8)
 

Még ugyan nem panaszkodhatunk az időjárás miatt, de egyre rövidülnek a nappalok, s késő délután bizony már sötétben botorkálunk. Nő a fénytelen órák száma, s ha mindehhez társulnak a hideg, ködös alkonyok és hajnalok, még nyomasztóbbnak érezzük a novembert. Az eleinte párás, később fagyos sötétben mindig kiszolgáltatottabbnak érzi magát az ember. A fény, a világosság életünk része és alapja. Hiszen csak úgy van értelme az esti lefekvésnek, ha tudjuk, hogy ébredéskor ismét napfényre virradunk...
A természetes sötétséggel szemben mesterséges fényforrással, az áramszünet idejére pedig valamilyen alternatív megoldással biztosítja be magát az ember. Ilyen mesterséges és alapvető fényforrás volt régen a lámpaolaj. Fontosságát jelezte, hogy megfelelő tartalékkal is rendelkeztek vele a háztartások.
Az evangéliumi történet szerint tíz koszorúslány lámpással kezében indult a vőlegény elé. Öten közülük azonban balgák voltak, mert nem vittek magukkal tartalék olajat. A vőlegény késett, ők elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: "Itt a vőlegény, menjetek elébe!" Felkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az öt balgának viszont el kellett mennie olajért, mert lámpásaik kialvóban voltak. Míg odavoltak megérkezett a vőlegény. Akik készen álltak, bevonultak a menyegzőre, a későn jövők azonban már hiába zörgettek. (Vö.: Mt 25,1-13)
Jézus példabeszédére utalva, lámpásnak és olajnak többféle jelentése lehet. A lámpás lehet az emberi élet vagy lélek, az olaj pedig a kegyelem, remény és szeretet, melytől akár lámpásként is sugározhat az ember. Nem szabad megvárni, hogy a bűn sötétje vagy a lélek éjszakája telepedjék életünkre. Létfontosságú, hogy a fénytelen időszakokban rendelkezzünk belső világossággal...
Talán belefáradtunk gondjainkba, mindennapi harcainkba. A tompa közöny és bizonytalanság légkörében bizony könnyen sivatagosodik a lélek. Lámpásunkból mintha szökni kezdene az olaj. Ezért aztán lelkünk ablakain is fakóbb fény világít: belül sápad a remény. Most kellene feljebb csavarni a lángot, most kellene a tűz, hogy hevítsen... Ám akinek nincs több "tartaléka", annak épphogy pislogó lángja veszélybe kerülhet.
Gyűjteni kell szívbéli tartályainkba a kegyelem olaját, hogy "lámpásaink" soha ki ne aludjanak, sőt, akkor sugározzanak igazán, mikor körülöttünk nőni kezdenek az árnyak, mikor súlyos palástjával ránk borulna az éj. Útközben a "menyegzős ház" felé a "vőlegényre" várunk (balgák és okosak). A magunk módján készülünk a találkozásra...