2017. november 17.

 
Hétvégi tűnődések
"... Istentől kapott erszényünk üres maradt..."
"Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet,
kinek-kinek rátermettsége szerint..." (Mt 25,15)
 

Különösen elcsüggedt pillanatainkban gondoljuk úgy, hogy esetleg másoknak könnyebb, szerencsésebb csillagzat alatt születtek. Kívülről nézve valóban tűnhet irigylésre méltónak a másik ember sorsa, azonban mindenkinek ott kell boldogulnia, azt az utat kell meglábalnia, ahová sorsa rendeltetett. Teremtő Urunk sem kér lehetetlent tőlünk, amikor létbeszólított, pontosan tudta, mire vagyunk képesek, meddig terjed a mi "kompetenciánk". Ezt igyekszik megvilágítani számunkra az evangéliumok egyik legismertebb története, a talentumokról szóló jézusi példázat. Amikor a gazdag ember idegenbe készült, hívatta szolgáit és átadta nekik a vagyonát. Egyiknek öt, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egy talentumot adott - kinek-kinek rátermettsége szerint, azután elutazott. Az első két szolga rögtön kereskedni kezdett a pénzzel és csakhamar megduplázta. Aki viszont csupán egy talentumot kapott, az elásta és elrejtette. Hosszú idő után hazatért a ház ura és számadást tartott. Akikre több pénzt bízott és megduplázták az eredeti összeget, dicsérő szavak mellett még a kamatot is megkapták, aki viszont földbe rejtette, attól még azt az egy talentumot is elvette és elbocsátotta (Vö.: Mt 25,14-30).
Életünkre Isten hív meg bennünket. Nem jövünk "üres kézzel" a világra: valamennyien talentumokkal megáldva születtünk. Hivatásunknak megfelelően rendelkezünk ezekkel a képességekkel. Lehet, de nem nagyon érdemes egymáshoz hasonlítgatni érdemtelenül kapott adományainkat, mert számuk eltérő, viszont igazságos. Ugyanis mindannyian pontosan annyit birtokolunk - se többet, se kevesebbet -, amennyivel jól sáfárkodva célba érhetünk...
Azt látjuk a világban, hogy aki kevesebb talentumot mondhat a magáénak, általában többre vágyik, de olyan is akad, aki ahelyett, hogy kamatoztatná, inkább eltékozolva aprópénzre váltja, illetve elássa. Életünk csak akkor tud kiteljesedni igazán, akkor leszünk képesek megvalósítani önmagunkat, hogyha hivatásunkat elfogadva mások szolgálatában kamatoztatjuk.  Rövid távon ugyan lehet mindezt figyelmen kívül hagyva (is) "jól" élni, de földi életpályánk vége felé jöhet majd a keserű felismerés - amikor esetleg egyre erőteljesebben a hiány érzete fog dörömbölni bennünk -, Istentől kapott erszényünk üres maradt, mert nemhogy kamatot nem szereztünk, de az is kifolyt belőle, amivel annak idején útnak indultunk...