2018. március 02.

 
Hétvégi tűnődések
Az ember, aki a külsőre figyel könnyen megtéveszthető.
"Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" (Jn 2,16b)
 

Kevés alkalommal ragadta magával Jézust az indulat. Ezen ritka esetek közé tartozott, amikor kötélből font ostorral kergette ki a kereskedőket és pénzváltókat a jeruzsálemi templomból. Azokat a kufárokat, akiket nem valamiféle vallási buzgalom vitt oda, sokkal inkább, hogy mások hitéből hasznot húzzanak. Többen talán értetlenül szemlélték, ahogy a mindig békességes és türelmes "tanító" indulattal felforgatja az árusok és pénzváltók asztalait. Amikor megpillantotta a vásári forgatagot, ez az eszelős, sem istent, sem embert nem ismerő, lelketlen "profitőrület", joggal dühítette fel. (Ezek a kereskedők szó szerint helyben biztosították a messziről érkező zarándokok számára az áldozatbemutatás "kellékeit") (Vö.: Jn 2,13-17). Milyen bántó és elszomorító lehetett Jézus számára a vásárcsarnokká alacsonyított isteni hajlék...
A vásárcsarnok lármától hangos forgatagát mindannyian könnyedén magunk elé tudjuk képzelni. Az a hely, ahol árusok és vevők hangosan alkudoznak, miközben a zsebtolvajok is szorgosan "munkálkodnak". Minden eladó igyekszik elhitetni, hogy az övé a legjobb portéka. Mindenféle ember jelen van. Ez a légkör előbb indítja megbotránkozására, semmint csendes meditációra azt, aki odatéved. Mindezt Jézus az imádság, az elmélyülés szent helyén találta. Ne csodálkozzunk azon, hogy indulatba jött. De ma vajon hány helyről kergetné ki hasonló vehemenciával az álszent, képmutatók tömegét...
Manapság is akadnak olyan "templomlátogatók", akiket ünnepnaponként sem a lelkület visz Isten házába, hanem valamiféle haszon reménye. (Akár lehet értékes szavazatok vásárcsarnoka is a templom. De egyesek számára kitűnő "prezentációs" alkalomként is szolgálhat. És sajnos lehet belépődíjas rendezvény helyszíne is...)
Az ember, aki a külsőre figyel könnyen megtéveszthető. A Jámbor jeruzsálemi zarándok is megbízott a kereskedő "vallásos szolgálatában", aki viszont minden további nélkül becsapta őt. Azonban Jézus átlátott rajta, ahogy rajtunk is átlát. Megtisztította a templomot. Böjt ideje különösen is a tisztulás időszaka. Testünk a Lélek temploma, s ha nem űzzünk ki belőle mindent, ami szentségtelen, ami gyalázatos... - mérgezzük magunk körül a légkört templomon belül, s kívül - de vajon különbek vagyunk-e, mint korunk gyűlöletet és háborút szító kufárjai...