2018. május 25.

 
Hétvégi tűnődések
... mi magunk is "útjelzőivé" válunk a közöttünk lakó isteni szeretetnek.
"Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28,20)
 

A Jézus Krisztusban megnyilvánuló isteni szeretet mindennapi vándorlásunkban kíván társunkká szegődni. Legtöbbször azonban vakok vagyunk, akár az emmauszi poros úton baktató csüggedt szívű tanítványok - nem ismerjük fel Őt. Pedig minden egyes új napon a jelenlétéről biztosít. Hol egy gyermeki mosolyon keresztül, hol néhány kedves szóval; betegségben a kedvező fordulatban, tragédiák utáni csendes vígasszal, szelíd megnyugvással..., mint a legforróbb nyári kánikulában a hűvös szellő: körül simogat.
Jelenléte általunk járná át, szentelné meg a világot. Valahányszor átszakítjuk önzésünk korlátait, s nem dermed meg ajkunk szögletében a mosoly, nem hanyatlik le kezünk, amikor adni kell..., mi magunk is "útjelzőivé" válunk a közöttünk lakó isteni szeretetnek.
Jézus mennybemenetelével emberként ugyan eltávozott ebből a világból, azonban istenként - ígéretéhez híven - velünk maradt. S nem csak tanításában vagy szentségének színei alatt, de azonosítja magát a szenvedőkkel, nélkülözőkkel, a háborúk és természeti katasztrófák áldozataival éppúgy, mint a békességszerzőkkel és a szívből igazán örvendezőkkel.
És éppen e sajátos jelenléte által van módunk minden egyes napon a vele való találkozásra.
A mindennapi életben való becsületes helytállás valamennyiünk lelkiismereti kötelessége. A csendes példaadás mindig hitelesebb, vonzóbb, mint a látványosan harsogó, tartalom nélküli, teátrális "tanúságtevés". Nem kell mindig fennkölt szavakkal hirdetni meggyőződésünket, keresztény elköteleződésünket, viszont ha kérdeznek, illetve közös sorunkat hosszútávon meghatározó döntéseinkben, kötelesek vagyunk határozott állásfoglalással tanúságot tenni krisztusi értékeink mellett.
Egy szétesett társadalomban különösen is fontos, hogy a benne élő keresztények tanúságtétele minden ember számára erkölcsi viszonyítási alapot, helyes irányt mutasson, illetve valamiféle kohéziós erőt jelentsen.
Amikor családi, lakó- vagy munkahelyi közösségeinkben nem megfelelően alakulnak dolgaink, önmagunktól is meg kell kérdeznünk: meggyőződésünket, Krisztus-hívségünket vajon hitelesen tükrözik-e mindennapi cselekedeteink? Ugyanis a mi helytállásunk (is) szükséges ahhoz, hogy Krisztus jelenléte a világban mások számára is "kézzelfogható" legyen...