2018. június 29.

 
Hétvégi tűnődések
A csodát viszont nem tudjuk behatárolni...
"... hited meggyógyított. Menj békével és maradj egészséges." (Mk 5,34)

Az emberi tudás és ismeret - többé-kevésbé - behatárolható, véges. Ami ezt a határt túllépi és a reálisan várható következményekre rácáfol, arra azt mondjuk, csoda. A csodát viszont nem tudjuk behatárolni, mert annak "illetékességi" köre mesze meghaladja az emberi dimenziót.
Mentes a természeti vagy fizikai törvényszerűségek alól. Mégis nagyon "rendjén" van ez így, hiszen éppen így válunk "jogosultakká" életünk minden keserves szenvedésében, megpróbáltatásaink sötét útvesztőiben minden józan megfontolás ellenére is a reményre. A remény viszont hit nélkül halott...
Van úgy, hogy éppen a kétségbeesés tehetetlensége "szüli" meg az ember számára a hitet és vezeti reményre. Mikor a materialitás konok-kemény páncélján hajszálnyi rés támad - mint napfény a lehúzott redőny résein, mikor fénnyel furakodik a sötét szobába - diszkréten"betolakszik" és megérint a kegyelem. S még mielőtt ránk szakadna az ég, mielőtt belezuhannánk a sötét semmibe, hirtelen kapaszkodóra találunk...
A nagy tömegben sokan tolongtak Jézus körül. Egy tizenkét év óta súlyos betegségben szenvedő asszony - akit orvosok sora is képtelen volt meggyógyítani, sőt, egyre rosszabbul lett - szintén a tömegben volt. Amikor Jézust meghallotta, a közelébe furakodott és hátulról, észrevétlenül megérintette a ruháját. "Hacsak ruháját érintem is, meggyógyulok" - hitte.
Azonnal megszűnt a betegsége, kigyógyult bajából. Azonban Jézus a lökdösődő tömegben is észrevette, hogy valaki hittel, a gyógyulás reményében érintette meg. Kérésére az asszony felfedte magát, leborult előtte, megvallotta hitét és beismerte tettét. Jézus így bocsátotta el: "Leányom, hited meggyógyított. Menj békével és maradj egészséges." (Vö.: Mk 5,25-34)
Bár csak minél többünket ragadna magával ennek az evangéliumi beteg asszonynak a példája. Hiszen a rideg materialitásnak éppen az a gyönge pontja, ami a hívségben reményre ösztönözheti az embert, azaz sosincs egyedül: szenvedéseinek gyötrelmei közepette vagy a magány fojtogató csöndjében vele van az Isten. S a valódi egészség, azaz Isten és ember harmóniája mindig meggyógyítja a szenvedőt, még akkor is, ha betegség a maga fizikai valóságában társául is szegődik élete hátralévő útján. Ily módon gyógyít a hit és vezeti reményre az embert...