2018. szeptember 21.

 
Hétvégi tűnődések
Isten ... velünk együttműködve kívánja üdvözíteni a világot.
"Az Emberfia emberek kezére kerül és megölik,
de halála után harmadnapra föltámad." (Mk 9,31)

A "művelt világ" talán legnagyobb tragédiája a békétlenség és az egyetértésre való képtelenség, melynek következtében nem tud felelősen dönteni akár a jövőjével kapcsolatban sem. Így aztán újfent különböző egyéni, illetve alantas csoportérdekek ássák alá a jólét és megbékélés lehetőségeit. Ez a fajta megosztottság sajnos nem mindig áll meg a családi otthonok küszöbe előtt. Az ellentétek tovább éleződnek: a fehér mindig irritálja a feketét, ahogy a világos a sötétet, a jobb a balt... E két erő harcában lassan (fel)őrlődik az ember, aki eredendően szebbre és jobbra hivatott. Határtalannak bizonyul az a kicsinyesség és gonoszság, mellyel naponta szembesülhetünk...
Amikor egy alkalommal, útban Kafarnaum felé, Jézus ismét elkövetkezendő szenvedéseiről beszélt tanítványainak, megemlítette: "Az Emberfia emberek kezére kerül és megölik, de halála után harmadnapra föltámad" (Mk 9,31). Azaz szenvedéseit és halálát a belátásra képtelen, sebzett lelkületű ember okozza. Ám minden gonoszság ellenére sem a halál lesz a végső megoldás, hanem a győzedelmes (örök)élet.
Sokan valamilyen látványos, külső beavatkozásban bíznak, mely egy csapásra megoldja problémáinkat és megváltoztatja az életünket. Isten azonban nem akaratunk ellenére, hanem általunk, velünk együttműködve kívánja üdvözíteni a világot. A lelki és szellemi nyomor, a békétlenség és szeretethiány a mi közreműködésünk nélkül aligha fog megoldódni. Ha csak azon siránkozunk, hogy milyen romlott világban élünk, de jottányit sem teszünk - legalább szűkebb környezetünkben - annak érdekében, hogy ne így legyen, a Jézus-korabeli álszent farizeusokéhoz hasonlít "aggódó igyekezetünk".
Nem csak az Emberfia került emberek kezére, hanem az Úristen naponta egymás kezébe adja sorsunkat. Azonban mi a hiábavalóság, irigység és káröröm vegyes érzésével küzdve keserítjük meg egymás életét. Igazán boldognak érezheti magát az, aki olyan környezetben él, ahol az őszinte felebaráti szeretet, megértés és segítőkészség uralkodik.
Megfordult-e már valaha is a fejünkben: a Gondviselés lehet, hogy éppen a mi közreműködésünk által szeretne mások életébe, napjaiba színt vinni, vagy esetleg sorsukon változtatni? Talán rossz nézőpontból közelítjük meg a dolgokat? Minden bizonnyal ez lehet az oka, bár magunk is sóvárgunk utána, mégis gyakran éppen a mi kezeink között vérzik el a szeretet...