2014. július 27.: Korzenszky Richárd atya aranymiséje a kapuvári búcsúünnepen

 

"Maradj velünk, mert esteledik,
és a nap már lemenőben van."
(Lk 24,29-32)

Szent Anna búcsúünnepünk alkalmából 2014. július 27-én, vasárnap 9 órai kezdettel, 50 éves papi jubileuma alkalmából, hálaadó szentmisét mutatott be dr. Korzenszky Richárd tihanyi bencés apát atya, aranymisés. Az ünnepi szentmisén koncelebrált: dr. Varga István rektor (Veszprém), dr. Lukácsi Zoltán rektor (Győr), dr. Léber Mihály Antal címzetes prépost (Veszprém), Nagy László plébános (Tatabánya), Kutas Attila plébános (Dombóvár), Barkó Gábor Ágoston OSB (Tihany).
A Tihanyi Bencés Apátság apátját Kapuvár város határában fogadták: Hámori György polgármester, Borsodi Tamás címzetes jegyző, Dukai Miklós egyházközség világi elnök, Axnix Imre a kapuvári Lóbarátok Körének elnöke, aki a találkozás emlékére ajándékot adott át. A hátaslovasok, hintófogatok kíséretében a Fő térre megérkező vendéget és kíséretét harangzúgással és a Szent Anna templom előtt várakozók tapssal köszöntötték.
Az ünnepi szentmise elején az egyházközség világi elnöke köszöntötte az aranymisést. Azután dr. Lukácsi Zoltán rektor felolvasta dr. Áder János köztársasági elnöknek az aranymiséshez intézett üdvözlő sorait, aki külföldi tartózkodása miatt nem tudott részt venni az ünnepen.
Szentbeszédét az aranymisés így kezdte: "Meg kell, hogy mondjam, nem volt most egyszerű dolog bejönnöm Kapuvárra. Így még soha nem jöttem. Köszönöm az ünnepélyes fogadtatást. Édesapám, aki de sok lovat meggyógyított, bizonyára velünk volt, látva a szép lovakat, fogatokat, a népviseletbe öltözött embereket... Összeszorult a szívem, elmenvén a temető mellett, ahol dédapám, egyik nagyanyám és nagyapám sírja van. Elmenni a Váti tó mellett, ahol életemben először fogtam halakat. Ilyenkor, ötven évre visszatekintve, az ember fel kell, hogy tegye magának a kérdést: Mit fogott a hálónk? Mi volt? Tudomásul kell venni, ha az ember túl van már a hetvenen, akkor a kenyere javát bizony már megette. És ilyenkor már minden nap ajándék. Minden nap: új kegyelem. Kegyelem ez a mai nap is, a Szent Anna ünnep itt, ebben a szép templomban.
Szent Anna ünnepe valamiképpen a családnak is az ünnepe, hiszen Jézus, a mi Megváltónk földi családban született. Az én gyökereim itt, Kapuváron elsősorban a családi gyökerek. Itt voltam gyermek. A Fő tér, ahol iskolába jártam, a tér egyik széléről a másikra... A várgödör, ahol játszottunk, bilickiztünk. Micsoda hegy volt: lecsúszni szánkóval a várgödörbe! Talán három vagy talán négy méter magasról? De nekünk ez volt a hegy. És amikor naplemente idején, eső után a város széléről lehetett látni az igazi hegyeket, az Alpok vonulatát, a Raxot és a Schneeberget, akkor megfogalmazódott bennem a vágy: jó volna egyszer följutni a hegyre. Akkor, gyerekként, még nem tudtam, hogy hegyre fölmenni egyáltalán nem egyszerű. Megtapasztaltam ezt később tátrai túrák alkalmával. Nagyszerű volt fölmenni és magasról körbe tekinteni.
Ötven éves papi szolgálattal a hátam mögött azt mondhatom, hogy valami távlatom van. Rátekinthetek arra, ami volt. Meg szokták kérdezni: nehéz volt? Könnyű volt? Ha őszinte akarok lenni, ki kell mondanom, hogy igen, nehéz, néha nagyon nehéz volt. De az is hozzátartozik, hogy elmondjam: kimondhatatlanul szép volt. A vállalás volt benne nagyon nehéz. Elkötelezettség nélkül senki nem tud értelmes életet élni. Elsősorban a szüleimnek köszönhetem, hogy tudtam vállalni. Szüleim tanították meg nekem a "Ne féljetek!" evangéliumi üzenetet. Ők tudták egymást és a hitüket is vállalni. Nem ritkán bátorságra, merészségre volt szükség. És ezt édesapámtól tanulhattam.
Mit jelent papnak lenni? Eszköznek lenni az Úristen kezében. Nagyszerű dolog együtt lenni emberekkel örömükben, velük kell lenni a bánatban is. Ott állni haldokló ágyánál. Ott lenni szülőknél, akik elvesztették gyermeküket, akár kisgyermeket, akár felnőtt gyermeket. A kereszténységnek a lényege, hogy szolidáris vagyok a másik emberrel. Megéreztetem vele, hogy igenis fontos ő az én számomra.
Amikor azért panaszkodunk, hogy kevés a pap, tegyük föl magunknak a kérdést, vajon merjük-e bátorítani a fiatalokat, akikben fölmerül ez a gondolat? Ma is megfogalmazódik sok fiatalban, hogy lehetnék pap, lehetnék szerzetes. Inkább lebeszélik róla, mintsem erősítenék úgy, hogy melléje állnak.
Amiért igazán hálát adhatok, az, hogy hűséges tudtam lenni a szolgálatban. Nem a magam erejéből, hanem az Isten kegyelméből, amit emberek közvetítettek számomra. Emberek, akik velem voltak az úton."
Apát úr az emmauszi tanítványok evangéliumi történetét felidézve megjegyezte: Az emmauszi út az én számomra az egyik legfontosabb. Két tanítvány elindul hazafelé Jeruzsálemből, a béke városából. A Mestert, akiben bíztak - "azt reméltük, ő fogja majd megváltani Izraelt" - keresztre feszítették. Elkeseredetten, reménytelenül mennek hazafelé, Emmauszba. Egyszer csak csatlakozik hozzájuk az úton valaki. Miről beszélgettek? - Te vagy talán az egyetlen, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban... Akkor ez a látszólag idegen megmagyarázza számukra az Írásokat, hogy mi mindennek kellett történnie. Ekkor megfogalmazódik az evangéliumnak az egyik legszebb kijelentése. "Maradj velünk, mert már esteledik, és lemenőben van a Nap!" Asztalhoz ülnek, ő kezébe veszi a kenyeret. A tanítványok szeme erre megnyílik, a kenyértörésben felismerik. Ezek a csüggedt tanítványok szárnyaló szívvel mennek vissza, ugyanazon az úton, amelyen elkeseredetten jöttek. Boldogan mennek, mert megtapasztalták, hogy az Úr él. Elmondják az apostoloknak, mi történt az úton, és hogyan ismerték föl Jézust a kenyértörésben. Papnak lenni azt is jelenti, hogy el kell mondanom: az Úr él! De ezt csak akkor tudom elmondani, ha én saját magam megtapasztalom, ha beengedem őt az életembe, ha megengedem, hogy átalakítsa az életemet. Mennem kell az emberek közé, akár alkalmas, akár alkalmatlan, és hirdetni kell: igenis érdemes élni! Semmi más nem fontos ebben az életben, csak az Úr, akivel mindannyian találkozhatunk, aki képes átalakítani az életünket.
A kereszténység egyik nagy titka, hogy mindannyian Krisztus-hordozók lehetünk, ha befogadtuk magunkba Jézust és vállaljuk a másik embert.
Hálát adni, köszönetet mondani jöttem ide, a kapuvári templomba: szüleimért, a már közöttünk nem lévő idős kapuvári paraszt bácsikért, paraszt nénikért, akik meg tudták adni a módját, hogyan kell ünnepelni. Hálát adni jöttem ide lelkipásztorokért, akik a legnehezebb időkben is tudtak törődni a hívekkel. Örülök, hogy itt van velünk a templomban Nagy László atya, akinek káplán korában többször ministrálhattam. Köszönöm, hogy itt lehetek. Köszönöm az énekkar szép énekét, a buzgó hívek imádságát. Kérem, ne szűnjenek meg imádkozni hűséges családokért, papokért, szerzetesekért és olyan emberekért, akik képesek a köz ügyeit elkötelezetten vállalni, keresztény hitükhöz méltóan.
A mennyek országa, ne felejtsük, olyan, mint a kincs... Mindannyiunknak rá kell találnunk a kincsre. És ha rátaláltunk, adjunk érte hálát. 
Prédikációját az alábbi gondolatokkal fejezte be Korzenszky Richárd: Búcsú napja van ma itt. Hadd mondok ki egy meghívást. A tihanyi apátsági templom búcsúja november 17-én van: Szent Ányos püspök ünnepe. Nagyon örülnék, ha azon a szentmisén a kapuvári Haydn kórus énekelhetne. És kísérje el őket kapuváriak népes csapata. Szeretnénk viszonozni ezt a vendéglátást és ezt a szép fogadtatást.
A szentmise végén plébánosunk, Radó Tamás atya megköszönte Richárd atyának, hogy elfogadta a meghívást, és közösen ünnepelhették a Szent Anna-templom búcsúját.
A kapuvári Haydn Vegyeskar tolmácsolásában Szőnyi Erzsébet: Szent Erzsébet miséje hangzott fel az ünnepi aranymisén. Szőnyi Erzsébet nemzetközi hírű zeneszerző, zenepedagógus, aki Kodály Zoltán tanítványa. Az idén 90 éves művésznő számos kitüntetés birtokosa, melyek közül a legjelentősebb a Kossuth díj. A kórust a Budapesten élő, országszerte közreműködő zongoraművész, szólista, kamarazenész Nagy Márta kísérte orgonán, aki a Szőnyi-művek avatott tolmácsolója.
Elhangzott további művek: Szent Annát dicsőítő Népénekek; Sternkopf: Magnificat; Bárdos: Idők vezére; Nyberg: Ave Maria; Delibes: O salutaris hostia; Beethoven: Isten dicsősége;
Orgonán közreműködtek: Nagy Márta és Bognár Dávid.
A kórust vezényelték: Kapuiné Titz Ildikó és Lukovits Györgyi karnagyok
Az ünnep alkalmából az oltár elé kihelyezésre került a Szent Anna és Szent Joachim ereklyéjét őrző díszes ereklyetartó.

 
 
kép és szöveg: DukainéM