2015. január 27.: Római jótékonysági főzés

 

"Éhes voltam, és ennem adtatok."
Beszámoló a római jótékonysági főzésről

2015. január 27-én, kedden este 6 órakor a kapuvári ÍzvadÁszok Gasztronómiai Egyesület beszámolóját hallgathatták meg, akik eljöttek a Plébániára. A jótékonysági ebédfőzés-ebédosztás a Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség via Dandolón működő ingyen konyháján valósult meg. Az "Éhes voltam, és ennem adtatok" római jótékonysági főzésről és Pápai audenciáról ifj. Füzi József vetített képes élménybeszámolót tartott.
A kiutazást gyors szervezés előzte meg, melynek során Ő a képeslapok és a plakát elkészítésével segített. Elmondta, hogy Rómában hagyománya van, hogy januárban, vízkeresztkor megvendégelik a szegényeket. Egyébként egész évben, folyamatosan megy a jótékonykodás. A januári akcióra kiutazó kapuvári ÍzvadÁszokat - Magyar Lászlót és Magyarné Pócza Katalint - elkísérte Csikai Ferenc, Budai Imre alpolgármester, Füzi József és Koloszár Bernadett. Természetesen a főzéshez szükséges több kilónyi hús, burgonya, zöldségek, különféle fűszerek és a saját főzőeszközeik is utaztak velük. Kapuvár város üdvözletét egy molinón örökítették meg, melyet átadtak a római főzés és vendéglátás alkalmával.
Rómában a Szent István vendégházban nagy szeretettel fogadták a kapuvári küldöttséget. Rövid pihenő után Csikai Ferenc kalauzolásával városnéző sétát tettek, melynek során a város nevezetességeivel ismerkedtek. Ámulatba ejtette őket a szebbnél szebb bazilikák, nevezetes épületek nagysága, monumentális belső méretei, a gyönyörű festmények, hatalmas méretű szobrok.
A következő nap már a főzésről, vendéglátásról szólt. A főzéshez a Szent Egyed Közösség nagyon jól felszerelt konyhája állt rendelkezésükre, melynek egyik részében az étkeztetés folyt, a másik részében maga a főzés zajlott. A menü marhapörkölt és gulyásleves volt. Az elkészült ételeket a kapuváriak a helyi önkéntesek segítségével szolgálták fel a megterített asztaloknál ülő szegényeknek. Nem alamizsna osztásról volt szó, hanem előre meghatározott mennyiségű ételadagot kellett elkészíteni, hogy az asztaloknál ülők mindegyike jóllakottan távozhasson. Csillogó szemek, mosolygó, hálás tekintetek igazolták vissza az ízletes, bőséges adagokat.
Az előadó nem titkolt örömmel mesélte el élményét a Pápai audenciáról. Nagy meglepetést okozott számukra, hogy a VI. Pál teremben az országvezetők, miniszterek számára kijelölt helyen, az első sorban kaptak helyet. A teremben sok ezer ember várta a katolikus egyház vezetőjét, akit üdvrivalgással, tapssal köszöntöttek, amikor belépett. Az evangéliumból felolvasott részletek után Ferenc pápa szólt a jelenlévőkhöz. Hosszú ideig tartott a fogadás, melyben Kapuvár küldöttségének tagjai személyesen köszönthették a Szent Atyát, átadva ajándékaikat. Viszonzásképpen pápai áldásban részesültek.

 
kép: Füzi József, DukainéM
szöveg: DukainéM