2015. május 10.: Elsőáldozás

Minden család, minden közösség életében vannak jelentős ünnepek. A kapuvári Pátzay Pál Általános Iskola 3. osztályos tanulóinak csodálatos ünnepnap volt 2015. május 10-e, amikor a 10 órai szentmisén járultak először szentáldozáshoz.
A mai elsőáldozási ünnep mottója: Jézus megtölti üres kezünket
Az oltárnál elhelyezett színes táblán az engesztelés, az öröm szimbóluma: az ostya és a kehely volt látható. A belőlük kiáradó sugarakat körülveszik az üres kezek, melyekre a gyerekek keresztneveiket írták.
Jézus ma megtölti üres kezünket. Valamikor egy édesanya a következőket mondta:
A kezek elkísérnek bennünket egy életen keresztül. Kezdettől fogva velünk van a kezünk, amelyet örömmel helyezünk édesanyánk, édesapánk kezébe. Minden ember egész életén át rá van utalva a másik ember kezére. A kezünk ad meg mindent, amire szükségünk van az életben. Keresztségünk óta Isten tart bennünket a kezében. Ma az Isten Fiát, Jézust adja a kezünkbe.
A szentmisét bemutató Tamás atya szentbeszédében többek között ezeket mondta:
Isten megtölti üres kezünket! Amikor az utcán találkozunk ismerőseinkkel, köszönteni szoktuk egymást. Ha közelebb áll hozzánk, kezet nyújtunk egymás felé. De ez csak nagyon rövid ideig tart. Mennyivel más, amikor édesanyánk és édesapánk fogja meg a kezünket. Benne oltalmat, biztonságot, gondoskodást találunk. Milyen boldogító, amikor Isten fogja meg a kezünket! Izaiás prófétánál olvassuk: "Így szól az Úr, aki alkotott téged: Ne félj, oltalmazlak és neveden szólítlak, az enyém vagy, a tenyeremre rajzoltalak!" (Iz 43,1)
A keresztségben Isten kezébe helyeztük életünket, ma a szentáldozásban ezt erősítjük meg. Ő az, aki megtölti üres kezünket, oltalmaz és véd bennünket. Ezért tudjuk bátran imádkozni:

 

Életem ott van Isten tenyerén,
Azért nem félek én.
Azért van az, hogy bármi fáj nekem,
Mosolyog a szemem.
Száz jajszó között is bízom vakon,
Hitem fel nem adom!
Rám törhet vadul, ezer baj, veszély,
Isten így szól: NE FÉLJ!
Miért is, mitől is félhetnék én?
Az életem ott van
ISTEN TENYERÉN!

A szentmise liturgiájának egy-egy részében rövid imaszövegek elmondása után, a kezükben levő tárgyakat (elsőáldozási emlékképet, csészét, a csoport gyertyáját, magokat, kötelet, szívet) sorban átadták a miséző atyának, aki azokat az oltáron elhelyezte.
A gyermekek könyörgő imákat mondtak: magukért, szüleikért, a tanítókért, a betegekért, a szenvedőkért, a világ összes keresztényéért, az elhunytakért.

Istenünk, Atyánk!
Engedd, hogy mindig Hozzád fordulhassunk minden ügyünkben! Kezed kísérjen bennünket életünkön át! Dicséret és hála Neked most és mindörökkön örökké.

A szentmise záró áldása előtt verssel köszöntötték a szülőket, hálát adtak az ünnepért, hogy szüleikkel, rokonaikkal, barátaikkal együtt lehettek.

kép és szöveg: DukainéM