Szentháromságnak életem, halálom,
S testemmel együtt lelkemet ajánlom.
Tégedet imádlak, mindörökkön áldlak:
Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség.

2015. május 31.: Szentháromság vasárnapja

2015. május 31-én, Szentháromság vasárnapján a 9 órai ünnepi szentmise után a kapuvári Szent Anna plébániatemplom hívei Bernáth Krisztián káplán atya vezetésével énekelve-imádkozva, körmenetben vonultak a Szentháromság kápolnához közös imádságra.

Kapuvár nyugati városrészén, a 85-ös főútvonal mellett található a kápolna épülete. Az 1938-as újraépítés és a többszöri felújítás által maradt fenn az utókor számára, az arra elhaladó embereket figyelmeztetve a Szentháromság dicsőítésére. A kápolna falán emléktábla őrzi a felújítások éveit és az adományozók nevét.

 
Ima a Szentháromsághoz

Áldott vagy, szentháromságos Istenem,
akire halandó szem nem tekinthet,
aki leírhatatlan dicsőségben rejtőzöl,
s aki mégis megvilágosítod
szívünk szemét bölcsességed ajándékával,
és lelkünk belső szobájában
feltárod magadat számunkra.
Áldalak téged, aki mindeneket fenntartasz!
Hálát adok neked, hogy nem hízott bikák
égő áldozatában leled tetszésed,
hanem a szív töredelmében és az igazság cselekedeteiben.
Ámen.

kép és szöveg: DukainéM