Betlehem kis falucskában,
Karácsonykor éjféltájban,
Fiú Isten ember lett,
Mint kisgyermek született.

Őt nevezték Jézuskának,
Édesanyját Máriának,
Ki pólyába takarta,
Befektette jászolba.

Az angyalok fönn az égben,
Mennyei nagy dicsőségben,
Zengették az éneket:
Dicsőség az Istennek!

Pásztorok a falu mellett,
Báránykákat legeltettek,
Hallották az éneket,
Jézuskához siettek.

2015. december 24.: Pásztorjáték - Sarlós Boldogasszony templom

Pásztorjáték a házhelyi templomban

Sarlós Boldogasszony házhelyi templomunkban december 24-én este fél 9 órakor kezdődött a kis Jézus születésének történetét bemutató pásztorjáték. Két pedagógus Kovácsné Varga Mária és Molnárné Szabó Judit lelkes, felkészítő munkájával sikerült örömet szerezni a házhelyi templomba járóknak. A szülők, nagyszülők szemében örömkönnyek jelentek meg, amikor gyermekeik, unokáik korhű jelmezekben, mosolygós arccal, nagyon lelkesen adták elő a jeleneteket.                    Valamennyi szereplő megérdemli a dicséretet.
Köszönjük: Kovácsnénak és Molnárnénak a megrendezést, a gyerekek felkészítését, irányítását; a szülőknek a sok segítséget, támogatásuk nélkül nem jöhetett volna létre a szép misztériumjáték.

 

Valahányszor két ember megbocsájt egymásnak - karácsony van.
Valahányszor megértést tanúsítotok gyerekeitek iránt - karácsony van.
Valahányszor segítetek egy emberen - karácsony van.
Valahányszor megkísérled, hogy életednek új tartalmat adj - karácsony van.
Valahányszor egymást a szív szemével nézitek - karácsony van.
Mert megszületett a szeretet,
         mert megszületett a béke,
                  mert megszületett az igazságosság,
                           mert megszületett a remény,
                                    mert megszületett az öröm,
                                             mert megszületett az Úr Krisztus.

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!

 
kép: Molnárné Szabó Judit
szöveg: DukainéM.