2016. január 09.: Megemlékezés a doni hősökre

A doni áttörés hőseire emlékeztünk

Az idén is, miként immár évek óta, a kapuvári ferences templom január 9-én, szombaton az esti szentmise keretében adott otthont annak a megemlékezésnek, amely a 73 évvel ezelőtti doni áttörés eseményét idézte. A szentmisét Dr. Szaradics József osli plébános, nyugalmazott tábori lelkész ezredes celebrálta. A szentmise elején Dukai Miklós a kapuvári egyházközség tanácsadó testületének alelnöke idézte a történelmi eseményt és megemlékezett arról a két idős emberről, akik még itt vannak közöttünk, és azoknak a harcoknak, szenvedéseknek személyes résztvevői voltak.
A szentmise bevezetőjében az atya is a még élő tanukról emlékezett, majd azokról a családokról, akik az elbeszélésekből tudják, és talán hordozzák egykori családjuk egy tagja hősi halálának emlékét. Az atya a híressé vált szavakat idézte, amelyek Kr. e. 480-ból származnak és a thermopülai ütközet nyomán váltak közismertté: "Itt nyugszunk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!" A mi honfitársaink azok a fiatalok, akik a harcokban meghaltak vagy a fogság éveit végig szenvedték, megcselekedték, amit megkövetelt a haza.
Mondandóját azután két evangéliumi katona alakjához fűzte. Az egyiket a Mk. 15, 33-ból ismerjük. Ő az a százados, aki ott a Golgotán abban a pillanatban, amikor Jézus kilehelte lelkét így szólt: "Ez az ember valóban Isten Fia volt." Ennek a katonának az ajkára helyezte az evangélista azt a hitvallást, amit evangéliumának céljaként fogalmazott meg, amikor így kezdi evangéliumát: "Kezdődik Jézus Krisztusnak, Isten Fiának evangéliuma." És azokban a percekben, ott a Golgotán elsötétült a világ és megremegett a föld és Krisztus ott függött a kereszten. És akkor is, amikor remegett a föld és halált leheltek a fegyverek, és elhatalmasodott a bűn; Krisztus ott volt a kereszten, mert ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem.
"Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" - mondta Jézus. A háború is túl van a józan ész-, és cselekvés határain. A háború bűn. Ahogyan Ferenc pápa fogalmazott: "a háború az örök káini kérdés: de hát mi dolgom van nekem testvéremmel." A mi katonáink sem jószántukból emeltek fegyvert, hanem így szólt a parancs; de tudták, hogy amit tesznek, azzal apát, anyát, feleséget, gyermeket, hazát védenek.
A másik katonát a Mt. 8,5-13-ból idézte az atya. Ő a kafarnaumi százados, akinek szavait a liturgia magaslatára emelte az egyház és a legszentebb pillanatban mondjuk el, áldozás előtt. Uram nem vagyok méltó, hogy házamba jöjj, csak szólj, és a szolgám meggyógyul.
Ezek a szavak hitet, szolidaritás és alázatot idéznek. Senkinek nincs nagyobb hite, szeretete és alázata annál, aki életét adja barátaiért. Azok a fiatalok, akikre emlékezünk másokért haltak meg. Az akkori Magyarországért. Hittek abban, hogy jó ügyért harcolnak és hittek igazságuk győzelmében és hogy ebben Isten is mellettük áll. Poklokat jártak, és persze mindenki a maga éltéért könyörgött. A fohászok és kiáltások mögött meghalljuk a kereszthalállal szembesülő jézusi szavakat: "Atyám, nehéz nekem a kehely szabadíts meg tőle, de legyen meg az akaratod."
Legyen áldott emlékük és imádkozzunk, hogy nyerjék el az irgalomban gazdag Isten ajándékát, az üdvösséget.

A szentmise a Himnusz és a "Boldogasszony anyánk" eléneklésével ért véget.

 

Urunk és Istenünk! Fogadd el könyörgésünket és engesztelő áldozatunkat azokért a lelkekért, akikről ma megemlékezünk! Részesítsd őket abban a dicsőséges életben, amelyet egykor választottaidnak ígértél. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

 
kép és szöveg: DukainéM.