2018. május 06.: Elsőáldozás

 

JÉZUS MEGTÖLTI ÜRES KEZÜNKET

Minden család, minden közösség életében vannak jelentős ünnepek. A kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola 3. b osztályos tanulóinak csodálatos ünnepnap volt 2018. május 6-a, amikor a 10 órai szentmisén járultak először szentáldozáshoz.
A szentélyben elhelyezett színes táblán az engesztelés, az öröm szimbóluma: az ostya és a kehely volt látható, a belőlük kiáradó sugarakat körülveszik az üres kezek, melyekre az elsőáldozó gyerekek keresztneveit írták.
A szentmise elején az elsőáldozók nevében egy elsőáldozó fiú kérte a szülők áldását: Kedves Szüleink! Hittanból tanultuk, hogy az édesanyák Jézushoz vitték gyermekeiket, hogy tegye rájuk a kezét és áldja meg őket. Most arra kérünk benneteket, hogy ennek a szép ünnepi szentmisének az elején, áldjatok meg bennünket, imádkozzatok értünk és velünk, hogy Jézust mindig szeressük és mindig jó gyermekei legyünk.”
A szülői áldás szövegét közösen mondták el a szülők, egyik édesanya előimádkozásával.
Az elhangzott bevezető után Bernáth Krisztán miséző atya az ünneppel kapcsolatos gondolatait intézte az elsőáldozók felé: „Kedves elsőáldozó gyerekek! A jó Isten örömmel és boldogsággal ajándékoz meg bennünket, de nemcsak ezen a szép és fontos napon, hanem életünk minden napján! Ebben a szentmisében töltsük meg üres kezeinket Isten ajándékaival, hogy aztán az öröm szolgáiként küldhessen bennünket az életbe!”
A szent liturgia egy-egy részében rövid imaszövegeket mondtak a gyermekek, szimbolizálva a kezükben tartott tárgyakkal, melyeket az oltárra helyeztek el.
Krisztián atya prédikációjában egy halászemberről szóló, tanmesét mondott el: A tengerparton egy halász száradó hálójában egy hatalmas, tarka madár akadt fenn. Az emberhangon megszólaló madár kérte, hogy adja vissza szabadságát, és ezért gazdagon megjutalmazza. Egy lakatlan, drágakövekkel és arannyal tele kicsi szigetre vitte el a madár, ahol napnyugtáig kapott lehetőséget arra, hogy válasszon a kincsek közül. A halászember egyedül maradt a szigeten és nagyon ámulatba ejtette a rengeteg kincs. Csak arra gondolt, hogy jó lenne minél többet összeszedni, eladni, hogy élete végéig gazdag emberként élhetne. Amint a halász gondolkodott, mögötte gúnyos nevetést hallott. Egy öregember állt mögötte, akinek ruházata nagyon szegényes, arca ráncos volt. "Azért jöttél ide, hogy kiszabadíts ebből a nyomorból?- kérdezte a meglepődött halászt. Majd folytatta: „Vigyél el minél többet a kincsekből, hogy legyen nekem egy kis zöldellő talaj, ahová néhány növényt ültethetek!” A halász nem értette, mit akar ezzel mondani. Az idős ember a kunyhó elől nagy fáradság árán eltakarította az aranyat és drágaköveket. Csak egy tenyérnyi helyen nem volt kincs. Ekkor tűnt fel a halásznak, hogy a szigeten nincsenek fák, bokrok, fű sem nőtt. Méhecskék nem zümmögtek a kietlen tájon. Mindenhol csak a sok élettelen kincs volt. Az idős ember szomorúan és fáradtan mesélte el élete történetét. Nagyon bántotta, hogy kapzsisága miatt örök rabságba került a szigeten és soha nem kerülhet vissza hazájába. A halász megrendülve hallgatta a történetet, majd mélyen elgondolkodott. Szeme előtt ott voltak a kincsek, de látta a meggyötört embert is. Miközben elgondolkodott megérkezett a madár és kérdezte, hogy összekészítette-e a kincseket. A halász kézen fogta az idős embert és azt mondta:” Itt az én kincsem.” A madár erre a következőket válaszolta:"Te vagy az első, akiben nem csalódtam. Téged nem kápráztattak el a kincsek, te a szívedre hallgattál. Az emberi szív többet ér, mint a világ összes kincse." A madár elvitte hazájukba az öregembert és a halászt, akik életük végéig együtt maradtak. A halász minden alkalommal bőséges halfogással tért vissza. Minden munkáján áldás volt, így a legnagyobb örömre tett szert.
Isten országa nekünk értékes, mint a gyöngy. Az emberi szív értékesebb, mint a világ összes kincse. Jézusnak nyitott volt a szíve az emberek felé. Mindenkihez jó szívvel fordult, aki bajban szenvedett. Az oltár előtt elhelyezett színes táblán az üres kezekre ráírtuk a neveteket. A mi üres kezünkre Jézus neve van láthatatlanul felírva. Jézus a mi kincsünk, ő a mi halászunk, aki magával visz bennünket.
A prédikációt követően a gyerekek megújították keresztségi fogadalmukat. Az egyetemes könyörgésben megfogalmazták kéréseiket: magukért, szüleikért, a tanítókért, a betegekért, a szenvedőkért, a világ összes keresztényéért, az elhunytakért. 
Szép momentum volt a szentmise záró áldása előtt, hogy a gyerekek édesanyjukat, egy-egy szál virággal köszöntötték Anyák napja alkalmából.

 

szöveg: DukainéM.
képek: iskola