2017. március 10.

 
Hétvégi tűnődések
"Körülöttünk minden változik, minden viszonylagos."
"Uram, jó hogy itt vagyunk!" (Mt 17,4)

A naponta nyüzsgő világban élőnek szüksége van arra, hogy időnként "visszavonuljon" és csendben átgondolja, hol tart és mit végzett. Fontos, hogy megtalálja a helyet, ahol "négyszemközt" lehet önmagával és Istennel. Az a hely, ahol Istenre találhatunk (vagy Ő talál ránk), de abban a pillanatban önmagunkat is megtaláljuk. Talán nem meglepő, ha ezután úgy érezzük, rendeződni kezdenek személyes kapcsolataink is...
Csodálatos kinyilatkoztatásnak volt tanúja a Táborhegyi jelentben szereplő három apostol: Péter, Jakab és János. Az evangéliumi leírás szerint Jézus "színében elváltozott" előttük. "Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt, mint a fény. Egyszerre csak megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele." Ekkor hangzott el Péter ajkáról: "Uram, jó, hogy itt vagyunk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." Nem sokkal ezután égi szózatot hallottak: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!" A tanítványokat szent félelem fogta el, valószínűleg mégis gyakran vágytak vissza arra a helyre, ahol olyan tisztán és egyértelműen megtapasztalhatták Isten jelenlétét. (Vö.: Mt 17,1-8)
Körülöttünk minden változik, minden viszonylagos. Ugyan tudjuk, jövünk és megyünk, mégis, e változó viszonyok közepette is sóvárgunk bizonyos állandóságra. Kell egy hely, egy állandó viszonyítási pont, ahová bármikor visszatérhetünk. Mindenkinek szüksége van egy saját "Tábor-hegyre", ahol Istenben lehet önmagával, ahol a hétköznapok elhasználtsága után újra - lelkileg is - feltöltődhet. Csak Isten változatlan állandósága képes lelki békességgel, nyugalommal eltölteni az embert. A nagyböjti kegyelmi időben élő - őszintén - hívő még inkább keresi az Istennel való magányos, csendes közelséget. Keresi azt a pontot, ahonnét reálisan ítélheti meg magát.
Kell egy hely, ahol önmagammal is szembesülhetek. Ahol végre nem a félelem környékez meg és nem az aggódás fojtogat, hanem őszintén fakad fel lelkemből a sóhaj: "Jó, hogy itt vagyok!" Ahol helyrebillenthetem régen felborult lelki egyensúlyomat. Ahonnét ismét esélyt kaphatok, hogy összegabalyodott dolgaimat kibogozzam, hogy családomat, emberi kapcsolataimat szeretettel, békességgel gazdagíthassam...