2017. augusztus 11.

 
Hétvégi tűnődések
"... legnagyobb keresztünk saját kicsinyhitűségünk."
"Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?" (Mt 14,31)
 

Tele vagyunk görccsel, felesleges aggódással. Még a mai nap sem ért véget, de már a holnapután miatt rettegünk. Hiszünk - mondja a szánk, miközben kétség rágja a szívünk. Hit és kétség erőterében zajlik életünk. Mindkét tulajdonság mélyen emberi. Még a legnagyobbak sem voltak tőle mentesek. Pedig mennyivel könnyebb lenne sorsunk, ha bizonyosságunk időről időre nem kérdőjeleződne meg.
Egy alkalommal, amíg Jézus magányosan imádkozott, az apostolok a tavon ringatózó csónakban várakoztak. Jézus késő estig maradt. Közben a bárkát messze a parttól sodorták a hullámok. Az éjszaka közepén Jézus a vízen járva közeledett feléjük. Kísértetnek vélték. "Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!" - szólt hozzájuk, mire Péter így válaszolt: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen." A felszólításra Péter kiszállt a bárkából és Jézus felé indult. Az erős szél és a hullámok láttán azonban megijedt és merülni kezdett. Rémülten kiáltott: "Uram, ments meg!" Jézus kinyújtotta a kezét, megragadta és ezt mondta neki: "Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?" Amint a bárkába lépett, a szél elállt. (Vö.: Mt 14,22-33)
Könnyű nagystílűnek lenni verőfényes napsütésben a kék ég alatt, amikor sima a víztükör. Ám viharban, a tarajos hullámok között megretten az ember. És a hullámok jönnek. Életünk tengerén, bizony ritka az idilli kép. Jézus szólít: "Bátorság!" Aztán hív. Valamennyiünket meghívott. Többen elindulnak a hang irányába. Másoknak viszont ahhoz sincs bátorsága, hogy útra keljenek...
Jézus - ahogy Pétertől sem - nem kér tőlünk lehetetlent. Nem akar erőnkön felül megpróbálni. Amit viszont kér, ahhoz erőt, kegyelmet is ad. Lehet, hogy a hullámok láttán gyakran érezzük úgy, merülünk, azt azonban sohasem engedi meg, hogy a fejünk felett összecsapjanak. Kinyújtja kezét és megragad, veszni indult életünket megmenti.
Visszatekintve a mögöttünk hagyott útra - ami egyre hosszabb lesz -, többen megállapíthatjuk: legnagyobb keresztünk saját kicsinyhitűségünk. Ráhagyatkozni a Gondviselésre a megpróbáltatások idején - legtöbbünknek igazi kihívást jelent.
Pedig ahogy fogy az út előttünk, úgy kerül egyre közelebb hozzánk Jézus is. Nem ismerjük fel. Viharok voltak, de lesznek is életünk egén, ha nem rettennénk meg a hullámok közeledtén, ha nem támadna kétség a szívünkben, akár a vízen járva is célba érhetnénk...