2016. júlus 02.: Nemzetközi kórustalálkozó

Nemzetközi kórustalálkozó templomunkban

A Summa Cum Laude Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztivál fő helyszíne Bécs. A 2016. július 2-től július 6-ig tartó zenei programsorozatra a világ különböző országaiból érkeztek, és tehetségüket, kiválóságukat mutatták be a kórusok, zenei együttesek. A SCL fesztivál több napig tartó zenei esemény az évben (ez egy folyamatos projekt), amelynek célja, hogy egyedülálló élményeket nyújtson a jelenlevő fiatalok számára, megismerjék egymás zenei kultúráját.
A nemzetközi zenei fesztiválon 2016. július 2-án délelőtt Kapuvárt képviselve, immár hetedik alkalommal mutatkozott be a Metrum Ifjúsági Kórus. Az idei évben is a többnyire zeneiskolás fiatalokból álló énekkar közvetítette a magyarok, a kapuváriak zeneszeretetét.
A zenei versenyen találkoztak - többek között - a hong kongi SKH Bishop Mok Sau Tseng Általános Iskola leánykórusának tagjaival és meghívták őket Kapuvárra.
A SKH Bishop Mok Sau Tseng Általános Iskola egy állami fenntartású iskola, amely Hong Kong új részén lévő zöld övezetben helyezkedik el. Az iskola régre visszanyúló hagyományokkal rendelkezik a kóruséneklés területén. A lánykórust több mint 30 évvel ezelőtt alapították, amely azóta számos díjat nyert a hong kongi Iskolák Zenei Fesztiválján. A 46 fős kórus énekesei 13-16 év közötti korosztályosok. Az iskola keretein belül több vegyes kar is létezik. Céljuk, a diákok zeneiségének fejlesztése és a repertoár bővítése. A kórus aktívan részt vesz közösségi programokon, például az adventi időben karácsonyi koncerteken. Az iskola elismeri jól szervezett zenei tagozatán oktató tanárait.
A vendégkórus bemutatkozó hangversenyére a kapuvári Szent Anna plébániatemplomban került sor 2016. július 4-én, hétfőn este 19 órai kezdettel. A zenei esemény szereplőit és a hallgatóságot a helyi Egyházközséget képviselő alelnök és Kapuvár város alpolgármestere köszöntötte. A kórusok hangversenyét a kapuvári Arscamerata vegyes kar műsora nyitotta, majd a hong kongi leánykar programja következett.
A magas színvonalú előadásokat a lelkes közönség vastapssal jutalmazta.
A hangversenyt követően dr. Hoffer Imre alpolgármester megköszönte a kiváló programot, a szép estét. A vendégkórus karnagyának kapuvári ajándékcsomagot adott át.
Az est zárásaként Kapuvár városvezetése és a Szent Anna Egyházközség közös vendéglátásban részesítette a kórusok tagjait és vezetőiket a Plébánián.

kép: Vargyasné Kapuvári Erzsébet
szöveg: DukainéM.