2017. január 14.: Megemlékezés a doni hősökre

 

A legdrágábbat, az életüket adták a hazáért - A doni áttörés hőseire emlékeztünk

A korábbi évek hagyománya, hogy januárban megemlékező szentmiséket tartanak a templomokban, megemlékeznek azokról a katonahőseinkről, akik 1943. január 12-én a magyar hazáért adták életüket, ontották vérüket.
Kapuváron évek óta hagyományosan a Ferences—templom ad otthont a megemlékezésnek. A doni hősökért 2017. január 14-én, szombaton fél 5 órai kezdettel mutatott be szentmisét dr. Szaradics József osli plébános, nyugalmazott tábori lelkész ezredes.
A miséző atya bevezetőjében emlékeztette hallgatóságát a 74 évvel ezelőtt történt szörnyű eseményre, amikor a magyar hadsereg frontvonalát áttörték és sok tízezer fiatal magyar katona maradt a lövészárkokban. Hangsúlyozta, hogy nem az a dolgunk, hogy harci eseményeket idézzünk fel, hanem szeretetünket felébresztve sok-sok imádsággal fejezzük ki irántuk és hazánkért a szeretetünket. Évtizedekig „épült a felejtés háza”, de arra kell törekednünk, hogy „felépüljön az emlékezés háza.”
A prédikációban a megkezdett gondolatsort folytatva így fogalmazott: Amikor elkezdődtek ezek a szentmise keretében történő megemlékezések, egy alkalommal a Mátyás-templom szószékére Nádasi Alfonz atya ment föl, aki ott volt a háború poklában. Ő a Shakespeare műből a Caesar temetésén elhangzott Antonius-beszédet idézte, mely így hangzott: „Temetni jöttem, nem dicsérni!” Alfonz atya ezt megfordította és így szólt: Dicsérni jöttem, nem temetni! – a miséző mondandóját folytatva hangsúlyozta, hogy ezen a szentmisén jelenlévők is dicsérni, a hősök emlékét felébreszteni az emlékezetekben céllal jöttek el a megemlékező szentmisére.
Miért tesszük ezt? – tette fel a kérdést, majd meg is adta rá a választ:

- Először azért, mert emberek vagyunk, és ehhez a szóhoz hozzátartozik az emberség, az együttérzés, az irgalom. „A halottakat eltemetni, értük imádkozni.” Az irgalmasság cselekedetinek felsorolásában benne van. A mi közös imádságunk is ilyen irgalmas cselekedet.
- Másodszor pedig azért, mert magyarok vagyunk és ez a szó akkor többet jelentett, mint napjainkban. Szavainak igazolására a Vass Albert Átoksori kísértetek című regényében leírtakat hozta példának, amely az 1940-es 2. bécsi döntésről, Erdély visszacsatolása Magyarországhoz, történelmi eseményt írja le. Az író ismert és látott az egyik erdélyi városban egy régi történelem tanárt, aki minden reggel térden állva ment be a templomba hálát adni az Istennek a visszacsatolásért.
- Harmadszor pedig azért, mert katolikus keresztények vagyunk és imádkozunk azért, hogy Isten adjon örök nyugodalmat nekik. A miséző atya a Zsidókhoz írt levél szavaira hivatkozva magyarázta el, hogy mit is jelent a kifejezés a mai kor emberének: Örök nyugodalmat adj Uram nekik! Számunkra a sír csendjét és nyugalmát jelzi a temetői csend. Fontos és értékes mindazoknak a munkája, akik napjainkban is kutatják a helységeket, a katonasírokat, hogy az eltemetett magyar katonákat megtalálják, keresztet állítsanak nekik. Szentírási értelemben pedig az Istennek szentelt napot jelentette a nyugalom napja, amikor a hívő ember a napját átadta Istennek. Eredetileg ez a szombat, ami maga azt jelenti a nyugalom napja és később ez lett a vasárnap. A mi felfogásunkban a nyugalom az, amikor a lélek Istennél van.
A miséző hangsúlyozta, hogy akikről ma emlékezünk nem vallási törvények miatt, és nem is a hitükért haltak meg, de olyan nemes jóért, amit a szívükben hordoztak: a hazájukért.
Gondolatainak zárásaként emlékeztette a hallgatóságát, hogy ez az év nem csak a háborúkra emlékeztet bennünket, hanem a Szűzanya fatimai jelenésének 100. évfordulójára, mely május 13-án lesz. Hangsúlyozta, hogy a jelenések üzenetében, vagy Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére szóló felhívásban mindig hangsúlyt kap: Sok szenvedés van, de ha meg nem jobbítjátok életeteket, még súlyosabbak jönnek! A világ békéjéért imádkozhatunk és a Béke királynőjét, Magyarok Nagyasszonyát kérlelhetjük. Amit tehetünk még, hogy az Édesanya intő szavát megfogadjuk, és az Istennel való kiengesztelődés, a béke munkálói lehetünk elsősorban magunkban, családjainkban, az emberi közösségben.
A szentmise a Himnusz és a "Boldogasszony anyánk" eléneklésével ért véget.
A szentmisén jelen volt a Rábaközi Honvéd Hagyományőrző Csoport két tagja.

 

Szerte országunkban, túl magyar határon
Sok-sok hős magyarra borult örök álom
Rongy a koporsójuk, névtelen fejfájuk
Imával gondolunk, szeretettel rájuk.

Imádkozik gyermek az édesapáért
Térdre hull feleség a hű hitvestársért
Szülő gyermekének kér kegyelmet itten
Ó adj nyugodalmat hőseinknek Isten.

kép: Vargyasné Kapuvári Erzsébet
szöveg: DukainéM.