2017. április 30.: Elsőáldozás

 

Hajó, mint közösség

A kapuvári Szent Anna plébániatemplomban 2017. április 30-án 10 órakor kezdődött a Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola 3.b osztályosainak elsőáldozási szentmiséje.
A szentmise elején Radó Tamás atya így köszöntötte az ünnepi liturgián jelenlévőket: "Kedves Elsőáldozók, kedves Szülők, kedves Vendégeink! Mai vasárnapon örömmel gyűltünk össze a szentmisére, mert a gyermekek egyházközségünkből felvételt nyernek Urunk Jézus Krisztus asztalközösségébe. A kenyér és a bor színében a mai napon Isten kinyilvánítja végtelen szeretetét gyermekeinknek, akik nagyon várták már ezt a boldog találkozást. Az elsőáldozás mottója itt látható a kivetített képen - Hajó, mint közösség - azt fejezi ki, hogy mi keresztények, egy hajóban evezünk Jézus Krisztussal. A hajóban Krisztus mindig velünk van és az Istenszeretet biztos kikötőjébe szeretne elvezetni minket. Ez a felismerés vezessen minket most az ünnepi szentmisében és egész életünkben."
A bevezetőt követően két gyermek lépett az oltár elé, hogy elsőáldozó társaik nevében köszönetet mondjanak és áldást kérjenek e szép ünnep kapcsán.
Tamás atya prédikációjának fő gondolatmenetét a Szent Máté könyvéből vett evangéliumi szakasz adta, amely a viharos tenger lecsillapításáról szólt. A miséző atya prédikációját - utalva a kivetített képre - egy megállapítással kezdte: "Az elsőáldozási szentmiséken a hajó képe többször felidézésre kerül. Az egyház ősrégi képe a hajó, melynek kapitánya Jézus és mi vele együtt evezünk az örök élet partjai felé. Majd így folytatta: "A legszívesebben azokkal szállunk csónakba, akiket ismerünk, szeretünk és a bajban biztosan számíthatunk rájuk. A hajózáshoz kell egy kis szél, hogy a vitorlákba belekapva mozgásba hozza a csónakot. Csodálatos élmény a ragyogó napsütésben csónakban ülni és az evezők segítségével megfelelő irányban, tempóban a kitűzött cél felé haladni. Amikor vihar támad a tengeren, szörnyen borzalmas pillanatokat élnek át a hajókat irányítók és munkatársaik. Jézus barátai sok tapasztalattal bíró halászok voltak, nem estek könnyen pánikba, most azonban a tomboló vihar láttán nagyon megijedtek, hogy el fognak merülni a hullámokban. A bárkájukban alvó Jézushoz kiáltottak segítségért, aki ráparancsolt a szélre, lecsillapította a tengert. Itt láthatjuk meg Jézusban az isteni hatalmasságot és szeretetet.
Életünk, a mindennapjaink történései hasonlítanak a tengeren lévő bárkához. Állandóan úton vagyunk: hazafelé tartunk, kirándulunk, templomba megyünk. Sok veszély leselkedik ránk: nagymama hirtelen betegsége, szülők veszekedése, jó barát elköltözése. Félelmeink hasonlítanak ahhoz az állapothoz, amikor a vihar mindent a feje tetejére állít. Jézus, életünk hajóskapitánya ilyenkor nem hagymagunkra minket. Azt akarja mondani nekünk, hogy "Ne félj, veled vagyok, közel vagyok, itt vagyok!"
Ma, az elsőáldozás napján Jézus azt mondja: "A szentáldozásban kinyújtom feléd a kezemet, mindig számíthatsz rám, nálam biztonságban vagy, mindig a víz felett foglak tartani és  szeretetem biztonságos kikötőjébe foglak elvezetni." Köszönjük meg Istennek, hogy Jézus Krisztusban a Szentlélek által elkísért benneteket erre a szép állomásra. Az Úr, a mi közösségünk kormányosa maradjon mindig veletek, kövessétek útmutatásait, mert ő hatalmas és szerető Isten. Azt akarja, hogy senki el ne vesszen, hanem üdvözüljön és Isten szeretet-kikötőjébe megérkezzen. Ezért imádkozunk most értetek és veletek, a kedves szülőkkel és vendégekkel együtt."
A prédikációt követő keresztségi fogadalom megújítása következett. Az egyetemes könyörgésekben imádkoztak magukért, szüleikért, családjukért, barátaikért, elhunyt hozzátartozókért, a világ összes gyermekéért, de nem feledkeztek el a betegekről és a szegényekről sem.
A felajánlást megelőzően, imádságok kíséretében a hajótesten elhelyezésre kerültek a hajó nélkülözhetetlen tartozékai. (iránytű, bója, kormánykerék, horgony, mentőöv)
Szép momentum volt, hogy az oltár előtt közösen mondták el a szülőket köszöntő hálaadó verset.
Tamás atya a záró áldás előtt az alábbi köszönetet intézte a szülőkhöz: "Köszönöm, hogy elvezették gyermekeiket az első szentáldozáshoz. A gyermekek Jézust viszik haza a családba, hogy otthon is ünnep legyen. Az ünnep arra tanít, hogy vigyázzunk egymásra, vigyázzunk minden nap a család kincseire, a gyermekekre. Azt kívánom ezen a  szép ünnepen, hogy elsőáldozóink közül egy se nélkülözze a család védő szeretetét,legyenek mégoly elfoglaltak is a szülők, a gyermekek személyes  fejlődése és boldogsága mindennél fontosabb Az egyházközség tiszta fehér ruhájában állnak itt az elsőáldozók, arcukon és szemükben a lélek tisztasága ragyog. Tartsunk ki Jézus mellett, a család mellett szeretetben, hogy a boldog szülőknek mindig ilyen boldog gyermekei legyenek, mint az itt álló gyermekek."

kép és szöveg: DukainéM.