A Térségi Iskola harmadik osztályosai először fogadták szívükbe Jézust
2025. május 29.
Május 25-én, vasárnap templomunk különleges ünnepnek adott otthont: a Térségi Iskola harmadik osztályos tanulói életükben először járultak szentáldozáshoz. A gyermekek hosszú lelki felkészülés után tiszta szívvel és nagy örömmel fogadták Jézust az Eucharisztiában.
Az ünnepi szentmise meghitt és felemelő légkörben zajlott. A templom padjait megtöltötték a családtagok, keresztszülők, rokonok és barátok, akik közösen imádkoztak a gyermekekért. A liturgiában a kis elsőáldozók is aktívan részt vettek: közösen imádkoztak, énekeltek, és ajándékkal is készültek Jézusnak.
Tamás atya szívhez szóló prédikációjában szemléletesen és érthetően magyarázta el a gyermekeknek, mit jelent Jézus jelenléte az életükben, és hogyan lehet vele nap mint nap találkozni.
Hálás köszönet illeti a hitoktatókat, pedagógusokat és szülőket, akik szeretetteljes munkájukkal segítették a gyermekek felkészülését erre a nagy napra.
Kívánjuk, hogy az első találkozás öröme egész életükben elkísérje őket!