Szűz Mária lourdes-i jelenése – A betegek világnapja

„1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya, aki hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, lábát arany rózsa díszítette, és kezében rózsafüzért tartott. Összesen tizennyolc alkalommal jelent meg július 16-áig, bűnbánatot és engesztelést kérve. 1862-ben templomot kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, amely 1876-ra elkészült, s melynek IX. Piusz pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. A barlangban Bernadette útmutatásával elkészült a Szűzanya márványszobra. A forrásnál kezdettől fogva tapasztaltak csodás gyógyulásokat.
Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja. Azért is kezdeményezte, hogy a Lourdes-i jelenések emléknapján a szentmisét a betegekért, a szenvedőkért, a haldoklókért, a lelki keresztet hordozókért és családtagjaikért, valamint azokért ajánlják fel, akik gondjukat viselik, ápolják, szeretetükkel veszik körül őket.” (Magyar Katolikus Lexikonból_részlet)

Évek óta hagyomány, hogy Szűz Mária első Lourdes-i jelenésének emléknapja, valamint a Betegek Világnapja alkalmából szentmise keretében szolgáltatják ki a betegek szentségét. Szent Anna plébániatemplomunkban 2019. február 7-én este 6 órakor kezdődött az ünnepi liturgia, melyet Radó Tamás plébános atya mutatott be. A szentmisén jelen lévő hívek közül többen az oltár elé járultak, hogy az atyák a betegek szentségében részesítsék őket. Az önfelajánlás imádságot közösen mondták el a jelenlévők. A Boldogságos Szűz Anyához, a Betegek Gyógyítójához intézett könyörgő imádságokban kérték az ő közbenjárását, hogy a Jézus Krisztushoz intézett kéréseik meghallgatást nyerjenek.


Atyám, kezedbe ajánlom magamat,
tégy velem akaratod szerint.
Mindenre kész vagyok, mindent elfogadok,
 csak akaratod teljesüljön bennem
és minden teremtményedben.
Más vágyam nincs Istenem.
(Önátadás imádsága_részlet)