„Meghaltak, de nem vesztek el Isten ítéletében, a nemzet megbecsülésében és a mi imádságunkban”
Doni hősökre emlékeztek Kapuváron
          Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött a doni áttörés, amelyben a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg több mint százezer katonája esett áldozatul. Az évforduló alkalmából  dr. Szaradics József ny. ezredes osli plébános 2020. január 12-én, vasárnap 9 órai kezdettel megemlékező szentmisét mutatott be a kapuvári Szent Anna templomban.
           Bevezetőjében a következő gondolatokat fogalmazta meg, utalva a szörnyű tragédiára:
           „Az ember azt gondolná, hogy az egyéni ember élete mércéjével, léptékével mérve hol van már az idő. Hogy a családok is akiket érintett az ott maradó fiúk, jegyesük, fiatal apjuk már elfelejtették őket és hogy fájdalmasan már senkit nem érint. De nem így van. Pákozd település tövében lévő Mészeg-hegyen 1993-ban felépítették a Don kanyar kápolnát. Magam is jelen voltam, amikor ott elhelyezték az ismeretlen katona holtestét, akit a Don kanyarból hoztak haza.  Ott, akkor - a néhány éve elhunyt fehérvári püspök így szólt: Kedves ismeretlen katona lehet, hogy a testvérem vagy. Ha az ember meggondolja, hogy egy nap alatt magyar fiatalok tízezrei maradtak ott a Don partján, akkor azt nem szabad felejteni.  A szívnek az érzéseknek a rezonanciái, amelyek nagyon fontosak egy nép életében azok igen is ide tartoznak a templomba, az imádság házába. Ezért vagyunk ma itt, a szentmisét értük ajánljuk fel.”
         József atya prédikációjában folytatta a megkezdett gondolatokat:  „A szolidaritás nem csak a bármilyen szükséget szenvedő emberrel szemben vállalt segítő készség, hanem az elhunytakkal szemben vállalt megbecsülés és imádság. Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvében nyíltan beszél arról az eseményről, amely egy nap alatt a mohácsinál nagyobb katasztrófába döntötte Magyarországot. Ma mi is requiemet mondunk a szó eredeti értelmében. Magyarok vagyunk és személyesen értékeljük, hősnek mondjuk ki őket, mert értünk, későbbi nemzedékért haltak meg:
 ​1. Meghaltak, de nem vesztek el Isten ítéletében.
2. Nem vesztek el a nemzet megbecsülésében.
3. Nem vesztek el a mi személyes imádságunkban és megbecsülésünkben.
            Ki mondhat ítéletet felettük? Szent Ágoston annak idején az igazságos háborút jogosnak ítélte; vagyis ha egy nép védekezik, amikor ellenséges támadás éri. Jogosan védekezik az, akit megtámadnak, akinek nem csak magára, hanem javaira, házára, övéire is gondolnia kell.
           A népek harcaiban, a háborúkban igen nehéz eldönteni, hol kezdődik az agresszió, mi az igazságos és igazságtalan. Egy biztos, csak az Úristen ismeri az embert, ő lát be a szívek birodalmába, ő képes megítélni a gondolatokat és szándékokat. Ő a lelkiismeret szentélyében szólít. Az ítéletet csak ő tudhatja, ő mondhatja ki, nála vannak az igazság igéi. Mi azt tehetjük, hogy értük, mint testvéreinkért odaállunk a Mindenható elé és kérjük őt, hogy a sok odaadott életet értékelje, bocsássa meg azt, amit vétettek; irgalmas jóságával tekintsen rájuk és azokra, akikért meghaltak.
             Nem vesztek el a nemzet megbecsülésében. Ezekben a napokban sokan összegyűlnek a templomokban imádkozni, a sírkertekben koszorúkat elhelyezni. Ma már a Honvédelmi Minisztériumnak van hadi sírokat kutató, gondozó osztálya, amely csak ezzel foglalkozik. Megkeresi az elesettek sírjait, áldást mondat felettük, megjelöli nyughelyüket. Nem feledjük őket, nem vesznek el a nemzet részére, mert beszélnek róla a történészek, talán az iskolai történelem órákon is emlékeznek rájuk, sírjaik felkeresésére sokak indulnak el. Talán visszatér hozzánk egy normális és helyes értékelés, amelyben a parancsot teljesítő katonákat hősöknek tekinthetjük és büszkék lehetünk rájuk.
             Befejezésül Herceg Ferenc Rákócziról írt regényéből idézte a száműzetésben élő nagyságos fejedelem gondolatait: „Mire volt ez jó? Sok-sok ember harcolt, elesett, ő elvesztette teljes vagyonát és száműzetésben a hazáját is. A nemzet ezekben az években megtanulta, soha ne legyen szolgája mások hatalmának, ő maga elveszítette, ami az üdvösségéhez nem is szükséges. Isten alázatra és önismeretre tanította és saját becsvágyától is megszabadította.” A doni hősök tanítsanak minket erre.”
              A szentmise a Boldogasszony Anyánk és a Himnusz eléneklésével ért véget. A városi megemlékezés folytatásaként –még a templomban- beszédek, versek hangzottak el. Az I. világháborús emlékmű előtt a kapuvári Városi Nyugdíjas Klub tagjai énekeltek a hősi halottak emlékére, majd koszorú elhelyezésére került sor, jelen voltak Rábaközi Honvéd Hagyományőrző Csoport tagjai.
             Az ünnepi program az In Silencio elhangzásával ért véget.  
Szerte országunkban, túl magyar határon
Sok-sok hős magyarra borult örök álom
Rongy a koporsójuk, névtelen fejfájuk
Imával gondolunk, szeretettel rájuk.
Imádkozik gyermek az édesapáért
Térdre hull feleség a hű hitvestársért
Szülő gyermekének kér kegyelmet itten
Ó adj nyugodalmat hőseinknek Isten.