Szent Anna ünnepén jó együtt lenni ebben a szép templomban. A legtöbbünk számára, akik ma itt jelen vagyunk, gyermekkorunk emlékeit idézi. Sokan vagyunk, akik ebben a templomban kapták meg a keresztség ajándékát. Itt vettük magunkhoz először Krisztus szent, éltető, erősítő ajándékát, az Oltáriszentséget. Vannak, akik itt esküdtek egymásnak örök hűséget, s mondták ki az eskü szavaival: Holtomiglan-holtáiglan…
Magam is azok közé tartozom, akik számára feledhetetlenek a karácsony-váró hajnali misék. A karácsonyi éjféli misék záró éneke sokszor megszólal bennem: „Sem a vendégfogadók, sem pedig jó akarók be nem fogadták! – Fogadjuk hát mi be…”
Igen, befogadni, elfogadni, nem elutasítani, nem eldobni, ajándékként tekinteni a másik emberre. Gyermekekre és idősekre, csecsemőkre és aggastyánokra egyaránt.
Hányszor néztünk a főoltár felé, ahol láthattuk Szent Anna képét a gyermek Máriával, háttérben a biztonságot adó Szent Joakimmal. Gyermekkorunkban talán egyáltalán nem is gondoltunk arra, hogy a legnagyobb, a legtöbb, amit ajándékul kaphatunk, az a biztonság, a bizalom. Az az érzés, hogy nem vagyunk gyökértelenek, nem vagyunk magunkra hagyva. Hogy ott állnak mögöttünk szüleink, nagyszüleink, felmenőink…
Olyan helyen lehettem gyermek, és ez nagy ajándéka az életemnek, ahol láthattam generációk, nemzedékek együtt élését. A mi családunkban volt olyan időszak, amikor egy asztalnál ült négy generáció: dédapám, anyai nagyszüleim, akik a kapuvári temetőben nyugszanak, és szüleim velünk, gyerekekkel. Olyan helyen nőhettem föl, ahol láthattam, hogy a hagyományoknak megtartó ereje van, annak ellenére, hogy megpróbálták kiirtani minden erővel a vallást, a hitet, egy „szép, új világ”, a „legyőzhetetlen béketábor” ígéretével. De a nagy többség a legnehezebb időkben is hű volt a gyökerekhez. Hálás vagyok érte.
Ma olyan világban élünk, amelyben mintha semmi másnak nem volna értéke, csak annak, ami forintosítható, ami közvetlen hasznot hoz. Benne élünk a mában. Nincs jövőképünk. Félünk a holnaptól. Nem merünk vállalni, mert elbizonytalanodott körülöttünk minden. Kiveszőben van – sok helyen teljesen ki is pusztult – az igazi értékek iránti tisztelet.
Nincs becsülete a családnak. Amikor az Európai Unió kigondolói – Konrad Adenauer, Robert Schuman, De Gasperri – egy egységes Európáról álmodtak, nem csak gazdasági közösségről volt szó. Érték-közösségről, amely a krisztusi tanításon alapul. Ahol feltétlen tisztelet illeti meg a személyt, az embert. Ahol a vallás társadalmi szükséglet, fontos a hagyomány tisztelete. Ahol a szolidaritás, a rászorulókkal való közösségvállalás nélkül elképzelhetetlen az élet.
Nagyot változott a világ. Mintha a gonoszság, a gyűlölet járványként terjedne az emberek között. Mintha mi magunk lennénk  világ teremtői, akik jogot formálnak arra, hogy az Isten teremtette világ rendjét többségi szavazással megváltoztassák. Ahol a személyiség jogai odáig terjednek, hogy szembefordulnak nem kevesen azzal a renddel, melyben az Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Világunkban kiveszőben van a tisztelet az élet iránt. Mintha semmi sem volna szent manapság. Nem szent a család, nem szent az élet.
Az Apostol figyelmeztet bennünket: „Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben!” (1Pét 5,8-9)
Nem könnyű szembe úszni az árral. Létezik ebben a világban egy úgynevezett politikai fősodor, amely mindenek fölé helyezi a személyiségi jogokat. Ki akarja venni a gyermekeket a szülők kezéből. A politikai és gazdasági érdekeknek megfelelően szeretné befolyásolni, manipulálni az embereket. Élvezd az életet! Vásárolj, fogyassz, ettől erősödik a gazdaság – de arra már nem gondolunk, hogy ebbe pusztul bele ez a világ. Ennek vagyunk most keserves szemlélői és elszenvedői egy világjárvány és egy világháború fenyegetései közepette.
Hol vannak az igazi értékek? Vajon azzal, hogy a gyermekeknek igyekszünk minden pénzzel megszerezhetőt megadni, pótolni tudjuk-e a személyes beszélgetéseket? Hagyjuk, hogy szétrobbantsák körülöttünk a családokat? Hagyjuk, hogy idejét múltnak tekintsük azt a családot, amelyben egy férfi és egy nő szeretetközösségét tapasztalhatják meg a felnövekvő gyermekek? Hagyjuk, hogy tehernek tekintsék az időseket? Hagyjuk, hogy fölöslegesnek tekintsék a gyermekeket, mert sok pénzbe kerül, amíg munkaképessé válnak? Egyszerűbb, és gazdaságosabb, ha idegenekkel helyettesítjük őket, akik megtermelik majd a mi nyugdíjunkat, mi pedig szabadon élhetünk…
A mai Európában egy nő átlagosan 1,5 gyermeket hoz a világra. Vajon elegendő ez a fennmaradáshoz? A mai Európában minden harmadik gyermek házasságon kívül születik. És az ún. „Y generáció”(a mai 20-30 évesek) közel hatvan százaléka (százból hatvan) gyermek nélkül képzeli a boldogságát és a jövőjét.
Nem szeretnék borúlátó lenni. Csak szeretném fölrázni a közvéleményt: emberek, cselekednünk kell! Meg kell változtatnunk a közvéleményt! Nem szabad együtt úsznunk az árral! Hol vagyunk mi, hogyan vagyunk mi jelen keresztények ebben a világban?
A kereszténység központi üzenete, hogy Isten jósága és emberszeretete az emberségen, Jézus emberségén keresztül vált nyilvánvalóvá számunkra. Jézus emberi testet öltött. Szülőanyja, rokonai voltak. Generációk, nemzedékek álltak mögötte. Szent Anna ünnepe éppen erre figyelmeztet bennünket.
Ferenc pápa a mai napra üzenetet küldött: becsüljük meg az öregeket! Azokat, akik az életet továbbadták a mi szüleinknek. Ebből idézek néhány mondatot.
„A világ kemény megpróbáltatáson megy át, melynek első szakasza a világjárvány váratlan és dühödt vihara, amelyet a békét és a fejlődést globális szinten megakasztó háború követett. Nem véletlen, hogy a háború egy olyan időszakban tért vissza Európába, amikor a múlt században háborút átélt nemzedék eltűnőben van.”
„Mélyreható változásra, megtérésre van szükségünk, amely lefegyverzi a szíveket, és lehetővé teszi mindenkinek, hogy testvért ismerjen fel a másikban. Nekünk, nagyszülőknek és időseknek pedig nagy felelősségünk van: meg kell tanítanunk korunk embereit, hogy ugyanolyan megértéssel és gyengédséggel tekintsenek másokra, amilyennel mi nézünk unokáinkra.Emberségünket a másokkal való törődésben csiszoltuk ki, és ma egy békés, a leggyengébbekre figyelő életmód tanítói lehetünk. A mi életmódunkat talán tévesen gyengeségnek vagy belenyugvásnak látják, de a szelídek, és nem az agresszívek vagy a törvényszegők fogják örökölni a földet (vö. Mt 5,5).”
„Az egyik gyümölcs, amelyet hoznunk kell, a világ őrzése. „Mindannyian nagyszüleink térdéről indultunk, akik ölükben tartottak bennünket;” [5.] de ma itt az ideje, hogy térdünkön tartsuk – konkrét segítséggel vagy akár csak imával – sajátjainkkal együtt azt a sok rettegő unokát, akiket még nem ismerünk, és akik talán a háború elől menekülnek vagy a háború miatt szenvednek.”  Eddig Ferenc pápa sorai.
Szükség van az idősekre. Bátorítom, bíztatom mindazokat, akik úgy érzik, hogy elszállt fölöttük az idő: ne adják föl, ne keseredjenek el! Szükség van mindannyiunk hűségére, helytállására – még akkor is, ha talán mi magunk is gondozásra szorulunk. Birtokosai vagyunk azoknak a hagyományoknak, azoknak a kincseknek, amelyeket a mi nagyszüleink hagytak ránk. Tanúságot kell tennünk arról, hogy lehet helytállni nehéz időkben: mi magunk átéltünk már olyan körülményeket, amelyek között sokkal szerényebben éltünk, de nem voltunk boldogtalanabbak, mint a mai nemzedék, mert volt olyan kincsünk, amit semmi más nem pótolhat: a család. Szüleink, nagyszüleink, rokonaink, akik maguk is erősítő hagyományok és értékek őrzői és továbbadói voltak.
 
Óbecsei István: Szeressétek az öregeket
Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat…
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült sápadt szemeket…
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
(…)
Ne tegyétek őket szűk odukba,
Ne rakjátok őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
(…)
Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el a helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.