Az idei esztendőben negyedik alkalommal került megrendezésre a plébániai farsangbúcsúztató, zenés, vidámságban gazdag műsoros est. 2019. március 5-én, kedden 18 órakor kezdődött programban egy új formáció, az úgynevezett Baráti Társaság tagjai szórakoztatták a jelenlévőket.
          A műsorban fellépők az ismert sláger „Újra itt van a nagy csapat” közös eléneklésével nyitották meg az előadássorozatot. Azután a „Gyóntatás” című bohózat következett, melyben kacagtató párbeszéd zajlott le a „gyónó asszony” (Titz Ildikó) és a „gyóntató atya” (Bognár Dávid) között.
          A következőkben kicsit szomorkásabb hangvételű percek következtek, ugyanis a közelmúltban elhunyt Koós Jánosra emlékezve „Sír a telefon” című dala hangzott el Bognár Dávid előadásában.
          Az ismert „Money, money”Abba-sláger dallamára, a farsangi estre szerkesztett szöveggel adta elő a szövegíró, Titz Ildikó.
          Hatalmas nevetés tört ki, amikor a falusi traccs-menyecskék, Mariska és Juliska a terembe beléptek. A két asszonyságot megszemélyesítő Horváth Mária és Gönye Martina nagyon ügyesen, vidám csipkelődős „beszólásaikkal” kacagtatták meg a hallgatóságot.
          A Csárdáskirálynő operettből a sokak által ismert „Hajmási Péter és Hajmási Pál” című dal kettős szereposztásában Titz Ildikó és Bognár Dávid kápráztatta el a közönséget.
          A farsangbúcsúztató program zárásaként, a szereplők közös előadásában hangzott el az ismert operett sláger: „Hétre ma várom a Nemzetinél”.
A hálás közönség sokszorosan felhangzó vastapssal jutalmazta a szereplőket, akik rátermettségükkel, tehetségükkel, szívből jövő lelkesedésükkel nagyon színvonalas előadással ajándékozták meg az érdeklődőket.
Kívánjuk, hogy lelkesedésük, szorgalmuk ne lankadjon akkor sem, ha néha nehézségekkel kell megküzdeniük az előadásokat megelőző napokban.
Radó Tamás plébános atyának köszönet, hogy lehetővé tette a szórakoztató program megvalósítását, és vállalta a hangosításhoz nélkülözhetetlen technika kezelését.