Nagypéntek a római katolikus egyház egyik legcsendesebb és legmegrendítőbb napja, amikor a hívek Jézus Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékeznek. Ezen a napon nem mutatnak be szentmisét, hiszen maga Krisztus mutatta be az egyetlen és tökéletes áldozatot a kereszten. A templomok oltára dísztelen, csupasz, ami a Golgota egyszerűségét és fájdalmát idézi.
A liturgia általában a délutáni órákban kezdődik. A pap és a szolgálattevők csendben vonulnak be, majd a pap az oltár előtt leborul, miközben a hívek térdelve imádkoznak. Ez a mély csend és mozdulat az egész emberiség bűnei felett érzett fájdalmat és Krisztus iránti hódolatot fejezi ki.
Az igeliturgia során a hívek meghallgatják Izajás próféta jövendölését a szenvedő Szolgáról, majd egy újszövetségi részlet hangzik el, végül pedig János evangéliumából a passió, Jézus szenvedéstörténete. Ezt követik az egyetemes könyörgések, amelyekben az Egyház az egész világért imádkozik: a hívőkért, a vezetőkért, a szenvedőkért és mindazokért, akik keresik az igazságot.
A szertartás középpontja a kereszthódolat. A keresztet ünnepélyesen a hívek elé tárják. Ez a gesztus annak a hitnek a kifejezése, hogy a kereszt, amely egykor a halál eszköze volt, Krisztus által az élet és az üdvösség jelévé vált.
Ezután következik a szentáldozás, amely során a hívek a nagycsütörtökön átváltoztatott Oltáriszentségben részesülnek. Ez is hangsúlyozza, hogy nincs új áldozat, hanem ugyanannak a kereszthalálnak a gyümölcséből él az Egyház.
A liturgia csendben ér véget, áldás nélkül. A hívek sok helyen még maradnak imádságra, vagy a Szent Sírnál virrasztanak. Nagypéntek a szigorú böjt és a hústilalom napja, ugyanakkor a csend, az elmélyülés és a megváltás titkának szemlélésére hív minden embert.