A Betlehemi Kisded születésének történetét bemutató pásztorjáték 2019. december 24-én fél 5 órakor kezdődött Szent Anna-plébániatemplomunkban. Megismertük a betlehemi eseményeket, az elutasítás keserűségét, a megvetettséget, de a kiválasztottságot is. Átélhettük Jézus születésének csodáját.
Nem csak a történetben résztvevő gyermekek szülei, nagyszülei voltak kíváncsiak, de  mások is érkeztek kisgyermekekkel. Az aprónép izgatottan várta a betlehemest, még a szemük sem rebbent, ámulatba ejtették őket a korhű jelmezekben fellépők, a gyönyörűen csengő angyalkórus és a kísérő hangszerek sokszínűsége, hangzása. Az előadásban szerepet kapott gyerekek lelkesen, magabiztos fellépéssel mondták el szövegeiket, sikerült úgy „elvarázsolniuk” a hallgatóságot, hogy szinte résztvevőivé váltak ők is az eseményeknek. Tiszta, érthető, hibátlan szövegmondásukért valamennyi szereplő megérdemli a dicséretet. Az egyénileg előadott énekes szerepekben is remekeltek, gyönyörű hangjuk betöltötte az egész templomot.  
Köszönjük: Horváth Rita hitoktatónak és Borsodiné Szabó Judit karvezetőnek a gyönyörű pásztorjáték megrendezését, a szereplők felkészítését, irányítását, a kórus, és a hangszeres közreműködők vezényletét. Radó Tamás atyának a korhű jelmezek elkészíttetését, együttműködő támogatását az előadás sikeréhez. Nem utolsó sorban köszönet illeti a szülőket, hogy a próbákra elengedték a gyerekeket, segítették őket a szövegek megtanulásában, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a szép karácsonyi betlehemes játék.
Éjféli szentmise harangszava várja
azt, aki a lelkét szeretetre tárja.
Nagykendők mozdulnak, s apró lábak lépnek,
sok helyen csendül fel öröm-, s hálaének.

(Balogh József)