„Felvétetett Mária a mennybe, örvendezik az angyalok serege”
Nagyboldogasszony búcsú Osliban
Az osli Mosolygó Madonna főbúcsú ünnepét, Nagyboldogasszony ünnepét augusztus 11-én, vasárnap tartották. Az ünnepi szentmisét bemutatta és szentbeszédet mondott: Dr. Barsi Balázs OFM Széchenyi-díjas, ferences szerzetes, hitszónok, teológiai tanár, a sümegi kegyhely és kolostor vezetője.
Szent Anna Egyházközségünkből –évek óta hagyományosan- szerveződik egy zarándokcsoport, akik az osli kegyhelyhez gyalogosan teszik meg a 7 km-es utat. A Nagytemplomban kora reggel Radó Tamás plébános rövid imádsággal és papi áldással búcsúztatta a gyalogos zarándoklatra indulókat. A templom harangjainak zúgása elkísérte őket a város határáig. Az úton Máriát köszöntő énekekkel, imádságokkal zengték be a környéket.
A Rábaköz szinte minden településéről érkeztek zarándokok az osli kegyhelyre, akiket Németh László a helyi egyházközség Tanácsadó Testületének tagja köszöntővel fogadott.
A település határában Fodor József Osli polgármestere fogadta Barsi Balázs ferences szerzetest. Különleges élményt jelentett a vendég számára, hogy Lengyel Ferenc hintóján, a polgármester társaságában utazhatott a plébániáig.
A 10 órakor megkonduló harangok a főcelebráns és az asszisztencia plébániáról indulását jelezték. A hívek „Szűz Mária, mennynek Gyöngyös ékessége, ..!” lelkes énekléssel fogadták a Kálvária-oltárhoz érkező Barsi Balázst és kíséretét.
A ferences atyát dr. Szaradics József helyi plébános köszöntötte: „Örömmel és szeretettel köszöntöm a hozzánk érkezett dr. Barsi Balázs ferences atyát, a sümegi kegyhely és kolostor vezetőjét. Őt bemutatni, az ő gazdag életét és a hatalmas életművet, amelyet már maga mögött tudhat, nem a mi feladatunk, azt megtették már az arra hivatottak, amikor nem régen Széchenyi-díjat adományoztak számára. Az osli Mosolygós Szűzanya Nagyboldogasszony-napi búcsúja mindig lehetőséget nyújtott arra, hogy együtt ünnepelhetünk azokkal, kiknek jelentős szerepük van a magyar katolikus egyház és nép életében. Ferences ezen az alkalmon még nem volt közöttünk, és most ennek örülhetünk.”
A miséző bevezetőjében így fogalmazott: „Meglepett, hát ez nem jár ki egy kis ferences szerzetesnek, hogy a polgármester úrral egy hintóban vonultunk be. Ez a szeretetnek a jele, ezért fogadtam el és örülök neki. Ezt a szentmisét azokért ajánlom fel, akik itt vannak, és akiket a szívetekben hordoztok. Élő és meghalt szeretteinkért, Európáért, hazánkért, a világért, minden emberért, aki e világra született és már elment.”
A jelenlévők megszólításával kezdte szentbeszédét:
A Szűzanya belső világáról igen mély titkokat tár föl az evangéliumban most hallott megnyilatkozás, a Magnificát: Magasztalja az én lelkem az Urat! Minden Krisztus követőnek őspéldája és a Szentlélekben anyánk is a Szűzanya, ezért most az Édesanyánktól tanulunk imádkozni, beszélni Istennel.
A héten ünnepeltük Szent Domonkos atyát. A domonkosok följegyzik, hogy vagy Istennel beszélt, vagy Istenről beszélt. A Szűzanya életében is így van. Az imádság az Istennel való személyes kapcsolat.
Mindenütt elmondom Testvérek azt, amire épül az egész kereszténység. Amikor mi az édesanyánk méhében fogantattunk, akkor Isten a személyemet, az Énemet, a Te énedet teremtette a semmiből. Ez az Isten. Az Én Énem, az nem az apámból és az anyámból szakadt ki, az egy szabad, önálló individum. A legnagyobb titok benned van testvér. Ezért mondja már az Ószövetségben, hogy az Énem nem e-világból való. Erre mondja XVI. Benedek pápa, hogy egy párbeszédes létezésben vagyunk, hogy én azért létezem, mert Isten rászólt arra a nem létezőre, hogy szeretlek. És abban a kis biologikumban, ami ott megjelent anyám méhében, az megjelentem, Én. Ez az Isten hatalma. Ez a teremtő Isten. Ez az Istennel való kapcsolat, és minden ezen belül van.
A legnagyobb kísértések abban állnak, hogy nem vesszük észre a kísértést. Azt hisszük, hogy az imádság olyan ájtatoskodás, meg hát egy kicsit odaszentelek valamit. Nem, az a létemnek a gyökere. A saját képére teremtett bennünket az Isten, vagyis valakinek teremtett. A nagy univerzumban senki sincs, csak mi. Senkit nem szólított meg az Isten, hogy Te. Azért párbeszédes az emberi élet. És a szenteknek az életén ez úgy átsugárzott. Aztán a szentek életének másik megrendítő eseménye, hogy istenről beszéltek. A szentek nem ájtatoskodtak, de amikor az Istenről szóltak, abban olyan atomrobbanás volt, olyan energia szabadult föl.
A Szűzanya énekébe belehallgatva, az ő Istennel való kapcsolata tárul fel előttünk. Mivel ezt a sugalmazó Szentlélek akarta, hogy bele legyen írva a Szentírásba, ezzel a Szűzanya mintegy minket is imádkozni tanít. Éppen akkor, amikor méhében hordozza az Örök Atyának a fiát. Ő a Krisztushordozóknak, a keresztényeknek az őstípusa. Hiszen amikor megáldozunk, mi is Krisztust hordozzuk. Ő a méhében, mi pedig a Szentostyában a föltámadt Krisztust Énünk mélyén hordozzuk. Nem csak példakép a Szűzanya, a Krisztushordozó Mária, hanem ő tulajdonképpen Anyánk, Édesanyánk is. Ő a Szentlélekkel anyám.
Nekem Mária jobban anyám, mint az édesanyám, mert az ő szent fiában, Krisztusban teremtett mindent az Isten. Öröktől fogva azt határozta el, hogy eljön az ő fia az ő képére teremtett emberekhez. Az, hogy az Isten megtestesült a szent Szűz méhében, ez akkora esemény, és akkora érték, hogy a világ teremtése csak ebben van. Ezért mondja Szent Pál: Krisztusban teremtett mindent az Atya. Tehát Mária a Világ királynője, Mária minden ember édesanyja, mert a kegyelemben anyánk. És a kegyelemben való rokonság, több mint a vérrokonság, mert akit megkeresztelünk az Krisztus istenfiúságában, isteni természetében részesedik. A keresztségben isteni élete lesz az embernek. És ez az isteni természet, ami bennünk van, ez ugyanaz.
Imádkozol te a Szűzanyához? Tudod, hogy kicsoda? Imádságunk ősmintája az ő imádsága. De anyánk is. A Magnificat isteni anyanyelv, anyánktól tanuljuk, amely fölkészít a miatyánk megértésére, elmélyítésére. A Magnificat csodálkozás. Sajátos önértékelés. A jövő biztos reménye.
Magasztalja lelkem az Urat! És a szívem ujjong az én üdvözítő Istenemben. Ez Isten dicsőítése. A csodálkozás: Istenem milyen szép ez a világ. Hálát adok a te dicsőségedért. A dolgokban nem az a legizgalmasabb, hogy milyenek, hanem hogy vannak. A családi életekbe be kell építeni ezt a csodálkozást, mely elmegy a létezés mélységére.
Aztán azt mondja Mária: Meglátta Isten az ő szolgálóleányának alázatosságát. Letekintett rám. Hát én az a kis názáreti leány, vagy asszony, ki vagyok én? A legtöbb ember attól szenved, hogy mit mondanak róla. Nem a mások szemével kell magadra tekinteni. Az én értékelésem attól függ, hogy Isten hogyan néz rám. Isten mit mond rólam. És Isten pedig szeret.
A jövőről azt mondja Mária az énekében: Fölvette, gondjába vette Izraelt, az ő szolgáját, hogy ne felejtse irgalmasságát, miképpen megmondott atyáinknak, Ábrahámnak. Tehát amit Ábrahámnak mondott, azt beteljesítette. Íme, az Ő méhében levő kis magzat Ábrahám leszármazottja emberileg, de Ő lesz az áldás, akiben megáld mindenkit. A Szűzanya úgy ünnepli az emberiség jövőjét, hogy látja, Isten minden ígéretét beteljesítette Krisztusban. Tehát amikor a Hiszekegyben azt mondjuk: Várom a holtak föltámadását, az nem is olyan bizonytalan, mert Jézus Krisztus föltámadt. Ugyanaz a teste volt, ugyanazok a sejtek, de nem kopogott az ajtón, hanem megállt közöttük. Ezért tud a kenyérben és a borban is itt lenni. Tehát van dicsőséges testünk. Isten Krisztusban bemutatta a jövőt. Krisztusban megtörtént az emberiség jövője. A bűnbocsánat, az örök élet, amely csíráját hordozzuk a keresztség és a hit által, és az áldozásban sarjad bennünk az új ember, ahogy Szent Pál mondja.
Mária, köszönöm, hogy veled hallgathattuk a te imádságodat az Istennel való kapcsolatodban. Köszönjük, hogy a Szentlélekben, akitől fogantatott az Isten fia, akinek képére vagyunk teremtve, a méhedbe fogadtad. Anyánk, tekints reánk azzal a tiszta tekintettel, azzal a tisztasággal, amely Isten ártatlanságára vonzza szívünket.”
Az áldozást követően Kéri Kálmán templomatya az osli egyházközség és a jelenlévők nevében megköszönte a szentmisét, hogy prédikációjával tanította a jelenlévőket. Isten áldását kérte a ferences atya további életére, szolgálatára és a templom kegyszobrát ábrázoló képet ajándékozta.
A templom előtti téren felsorakoztak a körmenetben résztvevők: kereszt, zászlóvivők, a kegyszobor másolatát vivő lányok, ministránsok, asszisztencia a főcelebránssal és az ünnepen jelenlévők. A körmenet útvonala a templomtól déli irányban volt. Az ünnepi szentmise a Szűzanyát köszöntő antifóna elénekléssel, a hozzátartozó könyörgés elimádkozásával fejeződött be.
A Nagyboldogasszony-napi búcsúünnep az osli népi-vesperás éneklésével zárult.
