„Krisztus Jézus nagyanyjának…” népénekkel kezdődött meg Szent Anna-templomunk búcsúi ünnepének előesti szentmiséje 2020.július 25-én 19 órai kezdettel, melyet Radó Tamás plébános mutatott be. Szentbeszédet mondott Ézsöl Krisztián 3. éves kispapunk.
Prédikációját egy hétköznapi pillanatképpel indította: „Egyik óvodában a tanító néni a Miatyánk imádkozására próbálta tanítani a gyermekeket, s mikor már úgy érezte, menni fog, mielőtt elkezdték volna a közös imádságot feltette számukra a kérdést: „Na és akkor mondjátok meg nekem, hogyan szólítjuk meg Istent”? (várva azt a választ, hogy mi Atyánk!) Egy kislány jelentkezett, és így szólt: „Gyöngyöm!”
Gondolatainak részletes kifejtését a továbbiakban így fogalmazta meg: „Ha meg akarjuk fejteni, hogyan született meg ebben a leányzóban az elképzelés, hogy Istent úgy szólítjuk meg, hogy gyöngyöm, akkor a válasz valószínű úgy hangzik, hogy a kislány otthon ezt hallotta, hogy a szülők, nagyszülők így hívják őt: Gyöngyöm, gyere ide! Gyöngyöm, kérlek tedd ezt oda! Gyöngyöm, itt az ebéd, edd meg szépen! Vagyis, a kislánynak lett egy élménye, érzése, hogy ha valakit nagyon szeretnek, akkor őt biztosan úgy hívják, hogy „gyöngyöm”.
Évközi 17. vasárnapon, amikoris egyházközségünk Szent Annának, templomunk védőszentjének, egyben búcsúnapjának ünnepét üli, az evangéliumban egy olyan jelenetben van részünk, melyben valaki talál a földben egy értékes gyöngyöt, újra elrejti, elmegy, eladja mindenét, hogy megvehesse azt a földet.
A történetünkben a kislány átélte azt, hogy ő valakinek az igaz gyöngye. S milyen természetesen próbálta a megszólítás által kifejezni, hogy Istenre is így tekint, és akkor Isten is egy gyöngy, hát akkor Isten nem akárkicsoda. Amikor Jézus elmondja az imént hallott 2 nagyon egyszerű példázatot, akkor azt mondhatjuk, Isten országa olyan, mint amikor a kislány fölnéz az égre és fölkiált: „Gyöngyöm!” Egyszerűen átjárja annak az öröme, hogy vannak, akik számára ő igazán értékes, és az ő számára is vannak valakik, akik értékesek az életében.
            Milyen nagy ajándék, ha mi is megtapasztalhatjuk azt, hogy vannak, akik fontosak számunkra, akiket értéknek tekinthetünk, és vannak, akiknek mi is fontosak, vagyis gyöngyök lehetünk. Mert valójában az életünkben a legfőbb igaz gyöngyök nem mások, mint a kapcsolataink Istenhez, embertársainkhoz, önmagunkhoz, melyek nagyon is időtállók, hiszen olyan kapcsolatok ezek, amik halálunk után az örökkévalóságban tovább folytatódnak. Mint Isten házanépe hisszük és valljuk, hogy a túlvilágon is egy közösségben, méghozzá a szentek közösségében újra együtt leszünk. A hamis üveggolyócskák, amik például a kapzsiság, a túlzott munka, az élvezeti cikkek halmozása, vagy a pillanatnyi örömök féktelen habzsolása oly sokszor elhomályosítják ezeket az időtálló, drága kincseinket.
Érdemes megfigyelni, hogy amikor családtagok, vagy párkapcsolatban a felek azt mondják egymásnak: drágám, kincsem vagy amikor összetartó barátságok alakulnak ki, akkor miről van szó tulajdonképpen? Arról, hogy nagyon is jól látják egymást, az értékeket a másik félben. Aztán ahogy múlik az idő, mi lesz ezzel a rózsaszín köddel? Sokszor mintha alábbhagyna a lelkesedésünk. Noha természetes, hogy változik a másik ember, ahogy mi is változunk, de milyen érdekes, hogy annyira nem változik a társunk, családtagunk, barátunk, mint amennyire a nézőpontunk és szemléletünk vele kapcsolatban meg tud változni. És milyen érdekes, hogy a rózsaszín ködből idővel hány és hány elvárás születik.
Ez a mechanizmus azért figyelemre méltó, mert bennünket, az Istennel való kapcsolatunkat rajzolja le, amely a mi legékesebb gyöngyünk. Mert vannak időszakok, amikor nagyon könnyű Őt szeretni, amikor nagy élményeink vannak Vele, ott a rózsaszín köd, mi is gyöngyömnek szólítjuk, majd pedig ahogy múlik az idő, egyszer csak elvárásaink tömkelegével kérjük számon Őt: hát ezért imádkozom? Ezt meg azt miért nem adtad meg nekem, nem állt volna semmiből? Jaj, ez sem jött össze, miért nem csináltad úgy, ahogy én kértem tőled Istenem? Egyértelmű párhuzam mutatható ki – isteni és emberi személyeket illetően –, hogy a kincsem, gyöngyöm megszólítás idővel bizony elvárásokká keményedik bennünk.
Szent Annának – aki Szűz Mária édesanyja, Jézusnak pedig nagymamája volt – a nehézségek, az élet terhei komoly megpróbáltatásokat jelentettek, de mégis képes volt hűséges maradni egy nálánál sokkalta nagyobb hatalomhoz, és tudott elvárások nélkül kérni, majd a döntést is Rá bízni. És az Isten további gyöngysorokat gurított az ő életébe. Kíváncsi volt arra, hogy Anna mihez kezd ezekkel az ajándékokkal. Ő pedig jól sáfárkodott, amiért az Úr meg is jutalmazta.
Isten elénk is gyöngysorokat gurít a mindennapok során úgy drágakövekből, mint olcsó utánzatokból. És milyen megdöbbentő momentum, az Isten kíváncsi arra, hogy mit kezdünk ezekkel a gyöngyökkel, meg tudjuk-e különböztetni őket egymástól, jól tudjuk-e felhasználni vagy éppen elherdáljuk azokat. Az olvasmányban Salamon király pontosan ezzel a kéréssel fordult az Úrhoz: „Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat. Mert hát ki tudná másképp kormányozni ezt a te nagyszámú népedet?”
            Hányszor és hányszor megelégszünk haszontalan, hamis gyöngyökkel, és feláldozzuk a pillanatnyi örömök oltárán a hosszútávú boldogságunkat, mert őszintén szólva valljuk be, a mindennapokban oly sokszor felszínesek vagyunk. Jóllehet, így elmulasztjuk a nagy és mély találkozásokat a mellettünk, körülöttünk élő embertársainkkal, mert a kincs mindannyiunkban ott van elrejtve, a kérdés az, mennyi időt, mennyi munkát, mennyi energiát vagyunk hajlandók abba fektetni, hogy leássunk a mélybe, oda, ahol felismerjük, a minden emberben ott rejlő istenképiséget, vagyis azt, ami igazán értékessé tesz mindnyájunkat.
            Ha egy pillantást vetünk a gyerekek viselkedésére vagy visszaemlékezünk, mi fiatalok, vagy azok, akik már régebb óta fiatalok, akkor tapasztaljuk azt, hogy igenis tudnak teljesen önfeledten ugrálni, barátkozni, játszani, örülni a dolgoknak és a boldogság szinte lerí róluk. Úgy érzik, valami értékeset találtak kis barátjukban. De nem kell megmagyarázniuk, elmondaniuk mitől és mennyire boldogok, mert látszik rajtunk. Milyen nagy dolog, ha miközben igazgyöngyöket keresünk és találunk, rajtunk is hasonlóan látszódik egy kis szent vidámság, ami nagyon is kell az életünkbe, megnyilvánulásainkba. De miért? Azért, mert csak így tudjuk hitelesen hirdetni az örömhírt, amint azt a neve is mondja, és amivel Jézus Krisztus megbízta Egyházát, és napról napra megbíz mindannyiunkat kivétel nélkül.
            Szent Anna ebben példakép számunkra, hogyan tudjuk a másik emberben rejlő értéket felfedezni, vagy hogyan tudunk úgy élni, hogy a mindennapi döntéseink, cselekedetink által, magának az Istennek a közelségét tapasztalják meg rajtunk keresztül társaink. Szent Anna és nem megfeledkezve férjéről, Szent Joachimról, abban példaképek, hogyan lehet Isten mellett kitartani még akkor is, ha nem mindig értjük és nem mindig világosak az Ő szándékai mielőttünk. S ha valóban így teszünk, akkor az Isten bőségesen megjutalmaz minket, mert Ő még sohasem maradt adósa senkinek, különösen nem azoknak, akik a nehézségek, próbatételek idején is kitartanak mellette, és nem hagyják el Őt. Így teljesedik be, amit a szentleckében hallottunk: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.”
Történetünk elején a kislánynak lett egy élménye, érzése, hogy ha valakit nagyon szeretnek, akkor őt biztosan úgy hívják, hogy „gyöngyöm”. Milyen nagy dolog, ha istenkapcsolatunkban mi is rá tudunk csodálkozni erre, és átérezzük azt, hogy Isten igazgyöngy az életünkben. Szent Anna számára ragyogó gyöngy volt az Isten. És Isten számára igaz gyöngyszemként tündökölt Szent Anna és Szent Joachim közös, példamutató életükkel. Ez a búcsúi hétvége különösen is arra hív bennünket, hogy merjünk mi is értékes drágakövekké válni az Isten kezében, hogy amikor majd földi életünk végén hazahív bennünket országába, ezt a megszólítást halljuk Tőle: Már várlak téged, gyere, én gyöngyöm, kincsem, drágaságom. Ámen”
Az Ars Camerata Kórus zenei szolgálatában a hálaadásról szóló zsoltárok hangzottak el, „Zengjetek minden nemzetek…Énekeljetek! Zengjetek zsoltárt!” címmel.
Elhangzott kórusművek: Úrnak szolgái; Úr lesz a Jézus; Elgar: Ave Maria; Mint szarvas hűs vízforrásra; Ó, terjeszd ki Jézusom; Rogers: Te Deum Patrem;
A szentmise záróáldása után Hálaadás: Gyönyörű minden...kórusművel ért véget az ünnepi liturgia.
A kórust vezényelte: Brandné Szabó Ildikó; orgonán közreműködött: Borsodiné Szabó Judit.