Szent Anna ünnepén 2019. július 26-án, pénteken 19 órai kezdettel búcsúi ünnepet megnyitó szentmisét mutatott be Both Zoltán bősárkányi újmisés.
                  A kapuvári hívek nevében Tóth Imre egyházközségi alelnök köszöntötte az újmisést: A boldogságos Szűz Anya szüleit köszöntjük e napon évről évre, s méltó ez a nap az újmisés köszöntésre is. Régi magyar mondás: egy pár új csizma talpát érdemes elkoptatni, hogy az ember egy újmisén részt vehessen. Egy ilyen alkalom adatott ma nekünk, kapuvári híveknek, köszönet érte, hogy eljött hozzánk. A népi mondás igazsága még erősebb most, amikor tudjuk egyre kevesebb a papi hivatás. Imáinkban mindig kérjük új papi hivatások támasztását, s ez az újmise bizonyítja, hogy imáink meghallgatásra találtak. Pappá szentelése 2019. június 14-én történt Győrben. Kívánjuk, váljon olyan lelkipásztorrá, akinek példája nyomán új hivatások élednek. Kérjük a mindenhatót, adjon erőt, egészséget az egész életen tartó munkához.”
                  Both Zoltán a szentbeszéd bevezetőjében megköszönte az ünnepi alkalomra szóló meghívást és a  kedves fogadtatást. Örült, hogy az ünnep kapcsán újmisés szolgálatával a kapuváriakkal közösen köszöntheti Szent Annát. Majd az Anna keresztnevet viselőkhöz intézett kedves szép szavakat. Szeretettel emlékezett meg Dédnagymamájáról, aki szintén az Anna keresztnevet viselte. Érdekességként említette meg, hogy dédnagymamája sokat mesélt neki a régi idők kapuvári búcsúünnepéről, hiszen a régi időkben a bősárkányiak gyalogos zarándoklattal jöttek el Kapuvárra, hogy a helybeliekkel együtt köszöntsék a templom és a település védőszentjét, Szent Annát. A szentmisét az Annákért ajánlotta fel.
                     Prédikációjában Szent Anna személyéről elmélkedett. Az újszövetségi szent könyvek semmit nem mondanak a Boldogságos Szűz Mária szüleiről. Egy 2. századi apokrif könyv mondja, hogy Mária édesanyját Annának, apját Joachimnak hívták, és a két név jelentése figyelmet érdemel, mert Anna annyit jelent: kegyelemmel áldott, Joachim pedig: Isten megvigasztal. Gondolatmenetében azt boncolgatta, hogy ő milyennek képzeli el, személyiségében milyen lehetett Szent Anna.
A szentmise végén Radó Tamás plébános megköszönte Both Zoltán újmisésnek, hogy elfogadta a meghívást, és közösen ünnepelhették a Szent Anna-templom búcsúját. Kedves megjegyzés volt, hogy 41 évvel ezelőtt Tamás atya ugyanazon a helyen kezdte meg papi szolgálatát, mint ahol Zoltán atya fogja.  Az újmisésnek erőt, egészséget, és papi életének mindennapjaiban Istenhez való ragaszkodást, a hívek szolgálatában sok buzgóságot kívánt. Az szentmise befejezése az újmisés áldásával ért véget.
              Az Ars Camerata Kórus a zenei szolgálatában az európai egyházzenei művek közül Istent dicsőítő- áldó, áldást kérő kórusműveket hallottunk. Az Ősi ír áldás nemcsak a búcsúi szentmise, de akár minden egyes nap aktuális imádsága is lehet, csak úgy, mint a Doxológia szent szövege, melyet Vivaldi:Gloria című művével szólaltattak meg. "Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!" Both Zoltán bősárkányi újmisés atya tiszteletére való tekintettel az Ároni áldást énekeltető mű elhangzását különösen fontosnak tartották az ünnepi szertartásban. Clarke: Jertek, áldjuk Istent! című kompozíció fenséges harmóniái zárták az ünnepi szentmisét.