"Mindnyájan az ő teljességéből merítettünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” (Jn.1/16.)
Karácsony fényei még ki sem aludtak, máris fordul az esztendő. Jót, s rosszat egyaránt felidéz a múltat firtató emlékezet. Próbákkal terhes, veszteségektől fájó, kevéske örömtől fényes tizenkét hónapot tudhatunk a hátunk mögött. Így aztán mégiscsak hálás szívvel és jövőbe tekintő bizakodással kell megállnunk a mai napon. Honnan is indultunk éppen egy évvel ezelőtt és hová jutottunk? De vajon milyen lesz a folytatás? Mire számíthatunk?
            Hálás a szívünk azokért, akiknek kezét ebben az esztendőben voltunk kénytelenek elengedni, hogy a létezés teljességébe szenderedjenek. Áldott az idő, melyet velük tölthettünk. Hiányuk a kegyeletteljes szeretetben oldódik fel és hiszünk az újra találkozás el nem múló, boldogító pillanatában…
            Örömmel tekintünk azokra az apróságokra, akik a búcsúzó évben jöttek e jobbreményű világra, hogy Isten általuk is megmutassa, élni jó, az élet csodálatos. Bár az ember mindennapjai nem mindig ezt tükrözik…
            Közeli és távoli történésekből azt látjuk, hogy a helytelenül értelmezett szabadság és önmegvalósítás útján olyan mélységeket kénytelen bejárni az ember, mely szükségszerűen pusztulásához vezet. A lélekmérgezés korában a halál kultúráját hirdető „divatos eszmék” (a nemzeti, vallási, - és most már - a nemi önfeladás) éppen a méltóságától fosztják meg az embert. Ezzel együtt soha nem látott keresztényellenesség hullámzik végig a világon. Európa pedig szembefordult önmagával, amikor vezetői elárulták és rászabadították a pokol agymosó gépezetét. Már semmi sem szent. Úgy tűnik, nincsen határ. Új Szodoma és Bábel épül. Jöhet bármilyen katasztrófa, tizedelhetik a világot covid és egyéb vírusok, egyelőre hiába. Önfeledt mámorban rohan vesztébe az emberiség…
            Egyéni és közösségi életünkben is vissza kell találni az Isten útjára. Nem túlzás, az elkövetkező hónapok során ezen fordul meg az emberiség sorsa. Szükségünk van a még imádkozni tudó családokra, közösségekre. Együtt kell elindulnunk az imádság, a szeretet és a békesség útján. Isten kegyelme éltet valamennyiünket, akár tudunk róla, akár nem, s bizonyosan így lesz ez a jövőben is.
            Keresztény/keresztyén hívő emberként most sem kívánhatunk egymásnak mást: Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!