„Vigyázzatok magatokra, hogy el ne nehezedjék a szívetek (…) az evilági gondok között. (…)  Virrasszatok tehát szüntelenül és imádkozzatok.” (Lk.21/34.,36.)
 
Azt mondják, a széthúzás átkától sújtott borúlátó nemzet vagyunk. Ettől függetlenül megeshet, hogy valóban hullámvölgybe érkezik az életünk. A csőd szélére jutva, mintha ég és föld (is) összeesküdött volna ellenünk. Úgy érezzük, semmi sem sikerül, minden szétesik körülöttünk és csak a káosz és kilátástalanság növekszik bennünk... Aztán mintha fájni kezdene maga a létezés is... Lassan elnehezülünk, beleszürkülünk a hétköznapokba... Az állandósuló háborús fenyegetettség árnyékában, mindezt erősíthetik bennünk az egyre korábban jövő fagyos-sötét alkonyok és az egyre később ébredező, ólmos ködökbe takaródzó hajnalok. Ezek után könnyen lehet, hogy a lélek lámpása valóban csak pislákol bennünk. Parányi, imbolygó lángja, minden apró fuvallatra összerezzen... És pontosan ebben a reménytelennek tűnő időszakban kiáltja felénk az evangéliumok Jézusa: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek (...) az evilági gondokban.” Mert nagyon jól tudja, hogy az ilyen lehangolt állapotban még sebezhetőbbé válunk. Tehetetlenségre kárhoztatna bennünket a leginkább saját kicsinyhitűségünkön keresztül - akaratunkat, kitartásunkat megroppantva - próbálkozó kísértő...
            Minden bizonnyal nem véletlen, hogy éppen az év utolsó hónapjára időzített az egyház egyik legszebb és legbensőségesebb időszaka. Adventus Domini… - az Úr érkezése. A születű remény időszaka ez. Ahogyan egyre rövidülnek a nappalok és növekszik a sötétség óráinak száma, egyre jobban tudunk összpontosítani a lényegre, a bennünk születő fényre. S tulajdonképpen ez a rorátés hajnalok üzenete. S ha ebben a zord időszakban ebből képes megsejteni valamit az ember, mindennek ellenére mégis jóleső melegség fészkeli magát a szívébe. 
Békességet esdve virraszt a lélek. Szívünkig hatolnak az evangélium éberségre intő szavai. A negatív üzenetek és jelek ellenére sem a pusztulást várja a harmatozó, hajnali „égi magasok” felé sóhajtozó ember, hanem egyre inkább tud a szívekben megszületni vágyó remény előhírnöke lenni a betlehemi úton…