„Bizony mondom nektek: a vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában.” (Mt.21/31.)
A hideg eső pillanatok alatt lehűtötte a nyarat idéző – bár egyre rövidülő –szeptemberi napokat. Mégis, mintha kissé váratlanul nyitotta volna ránk ajtaját az ősz. Noha bízunk még a szebb napokban, tudjuk, mégis így van rendjén, hiszen a következő héten már a lombokat színező október toppan elénk…
Változatos az időjárás, akár szeszélyes is lehet. Bármelyik évszak és hónap képes fényben fürdő, szép napokkal megajándékozni. Így nem mondhatjuk, hogy ez vagy az a hónap csak szép, emez meg csúf napokat tartogat. De tulajdonképpen ilyenek vagyunk mi magunk, emberek is. Megbélyegezzük egymást és az előítéletek szorításából aztán nem nagyon tudunk szabadulni.
Mást mondunk és mást teszünk – gyakran nincsenek szinkronban a szavak és a cselekedetek. Ígérni sok mindennel kapcsolatban lehet. Meg is tesszük többször – ám nagyon gyakran felelőtlenül. Ugyanilyen meggondolatlanul fogalmazunk egymásról sommás kijelentéseket. Így aztán teljesen jogosan tehetjük fel a kérdést, kit – és legfőképpen mi alapján - nevezhetünk jó vagy kevésbé jó embernek? Előítéletek, rossz beidegződések homályosítják el erkölcsi ítélőképességünket, s mindezt – sajnos akarva akaratlanul is - kivetítjük a környezetünkre…
Egy embernek két fia volt. Elment az elsőhöz és megkérte: „Fiam, menj ki ma dolgozni a szőlőbe”. A fiú megígérte ugyan, de mégsem ment. Az apa elment a másik gyermekéhez is, őt szintén kérte. Az azonban visszautasította a kérést, később megbánta és mégis kiment a szőlőbe. Vajon a kettő fiú közül melyik teljesítette atyja akaratát? – tette fel a kérdést példabeszéde végén Jézus. A második – felelték hallgatói. Erre így folytatta Jézus: „Bizony mondom nektek: a vámosok és az utcanők megelőznek titeket Isten országában. (Vö.Mt.21/28-32.)
Jézus szókimondó keménysége talán füleket sérthet, mégis lényeges dologra hívja fel a figyelmünket. Könnyen hajlunk arra, hogy mások életét - morálisan - (le)minősítsük és farizeus módjára saját magunkat emeljük piedesztálra. Hogy kinek mi lakik a szíve mélyén, nem tudhatjuk; ezért, aki csak a látszatra ad, bizony könnyelműen cselekszik...