„Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” (Mt.28/20.)
Hűvös eső űzi el a májusi nyarat, miközben reménnyel sóhajtanak a felhők felé a repedezett földű, aszott mezők szomjazó vetései. Míg a gazda örül, addig a városlakó fázósan húzza össze magát a fagyos leheletű hajnalokkal és a hirtelen hűlő alkonyatokkal keretezett napokon. Hiába, ami az egyiknek kedvez, az nem biztos, hogy a másiknak is jó - de az élet már csak ilyen! Így kell(ene) megtalálni azt a közös nevezőt, ami harmóniára, békességre vezet, mert a szántók-mezők terményei viszont valamennyiünket éltetnek…
            Az ember nem mindenható – még, ha egyik, másik annak is képzeli magát néha -, ezért nagyon is rászorul Isten jelenlétére és közreműködésére.
            Áldozócsütörtökön, illetve az azt követő vasárnapon emlékezünk Jézus búcsúzására és mennybemenetelére. Az Olajfák-hegyén – talán éppen azon a helyen, ahol nagycsütörtökön elfogták – intézte utolsó szavait tanítványaihoz. Amolyan szellemi végrendeletnek is nevezhetjük az akkor elmondottakat. (Vö. Mt.28/16-20.) Nemcsak az elválás szomorúsága, de a küldetés súlya is a megrendült apostolok szívére nehezedett.
            Furcsának tűnhet a „szemmel látható” ellentmondás: mielőtt végképp a felhők közé „veszne” alakja, mintegy utolsó bátorításként kiáltja az itt maradottak felé – „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Igen, emberi valóságában eltávozott, hogy egy másik létdimenzióban, Istenként közöttünk maradhasson. Hogy minden egyes új napon – éljen bárhol – az ember megtapasztalhassa: nincsen egyedül, mert Jézus együtt örül vagy éppen szenved vele. Nem a romantikus nosztalgia által kiszínezett emlékfoszlányok formájában, hanem eleven valóságként kíván útitársunk lenni. Nemcsak végső célunk kapujából bíztat, szurkol értünk, hanem végig küzdi velünk az odavezető utat is...
Sok gyarlóságunk ellenére a jézusi küldetést, örökséget is magunkban hordozzuk. Bár mai világunkat inkább a széthúzás, a gyűlölet, az ellenségeskedés, a meg nem értettség, a szeretetlenség jellemzi, ugyanakkor mindennek ellenkezőjére is képes – lehetne – az ember. Jézus él, itt van közöttünk! Egyáltalán nem szükségszerű, hogy életünkben, világunkban továbbra is a rossz diadala érvényesüljön…