„Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.” (Jn.14/15.)
Talán nem véletlen, hogy a szabadosság korában a szeretetlenség sebeit (és következményeit) nyögi leginkább a világ. Ugyanis ebből fakadna a megbocsátás, elfogadás és békesség csodálatosan szép lehetősége. Ez hiányzik leginkább a közéletből (láthatjuk, ha mindez megátalkodottsággal párosul, nincs az a koronavírus, mely képes lenne kikényszeríteni) de ennek hiányát szenvedi sok-sok család is. Miközben a „másság” elfogadásától hangos az európai közgondolkodás, a legalapvetőbb viszonylatokban sem mindig működik egymás elfogadása. Így aztán bizonyos tekintetben széteső társadalomban élünk, ahol már a „holtomiglan-holtodiglan” kifejezés is értelmezhetetlennek tűnhet…
            Eszméket, jelszavak gyártunk és különféle zászlókat bontunk, hogy igazoljuk életünk kuszaságait, hogy mindenkor – lelkiismeretfurdalás-mentesen - azt tehessük, amihez éppen kedvünk van. Nagyon sokan így vannak a szeretettel is, addig tart, amíg minden szempontból praktikus, mihelyt „ráfizetésessé” válik a dolog, azaz áldozattal, sőt, lemondással járna, kiszállnak a „kapcsolatból”. A szeretet helyét mintha teljesen átvette volna az önző érdek.
            Amit folyamatosan magyarázni kell, az már nem is szeretet – tartja egy mondás. Nagyon találóan fogalmazta meg Jézus a János-evangéliumban rögzített búcsúbeszédében: „Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem.” Ilyen egyszerű. Így aztán nem lehet helye semmiféle mellébeszélésnek, mert a tettek igazolnak bennünket szeretet és hűség, illetve hívség tekintetében egyaránt…
            Akit valóban szeretünk azt „mindenestől” elfogadjuk. Ugyanígy vagyunk Jézus tanításával is. A magát krisztusinak valló ember nem „mazsolázgathat”, válogathat belőle vagy elfogadja mindenestől és ragaszkodik hozzá mindenkor, vagy jogtalanul nevezi magát kereszténynek. Amíg valaki csak előírásoknak igyekszik megfelelni, csupán kötelezettséget teljesít, parancsoknak tesz eleget. Amikor azonban valaki a krisztusi törvények szellemiségét teszi magáévá, s kétes helyzetekben nem a törvény betűjét idézi fel, hanem arra gondol: „Vajon mit tenne most a helyemben Jézus?” – nos, nagy valószínűséggel Krisztus szeretete él benne...