„De nézzétek, az áruló keze velem van az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” (Lk. 22/21-22.)

Virágvasárnap a jeruzsálemi aranykaput átlépve, Jézust pálmaágakat lengető, „hozsannázó” tömeg fogadta. Minden lelkesedésen túl, valószínűleg feltűnhetett előtte egy másik, sokkal dísztelenebb kapu is, melyen keresztül vezet majd a „via dolorosa”, azaz a szenvedések útja, passiójának utolsó stációi. Vajon akkor hányan állnak ugyanitt közülük útját szegélyezve? Valószínűleg itt vannak most is – a pálmaágakat lengetők között -, akik akkor majd leköpdösik és szemüket forgatva vesztéért kiáltanak… Akkorra már szikrája sem marad ennek a lelkesedésnek. Jóllehet, a tömeg akkor is körülveszi, de mégsem őt fogja választani, hiszen Pilátus helytartó palotájának udvarán Barabással szemben alul marad. Látszólag ellenfelei győznek, akik rossz szemmel nézik a hozsannázók örömét és megbotránkozó, féltékeny gyűlölettel figyelik Jézus „megdicsőülését”. Most azonban az ünnepnek van itt az ideje. Királyát fogadja a Szent Város, az Úr nevében érkezőt. Az aranykaputól a dísztelen, szűk kapuig hány lépés az út? Hiszen virágvasárnap dicsőségétől nagypéntek véres iszonyatáig csupán pár nap a távolság…

Életünk mégoly emelkedett pillanatait is beárnyékolhatja – ha csak egy pillanatra is – a jövőtől való félelem és a bizonytalanság. De most, virágvasárnap ujjong a tömeg. Még. Vajon megragadható-e a pillanat, amikor a „dicsőség” útja a szenvedés és fájdalom útjává változik?

Valahogy így van az ember életében is. Az öröm és fájdalom között szinte észre sem vesszük az átmenetet, inkább csak szomorúan eszmélünk, hogy elmúlt. Ez is elmúlt. Virágvasárnapjától nagypéntekig megmutatkozik mélység és magasság, az ember „kettős” természete. Mert bizony kettősség lapul bennünk, s mi magunk is ennek esünk gyakorta áldozatul. Jó és rossz vívja harcát szüntelen. Életünk hullámvasútján egyszer fent, másszor lent foglalunk helyet. Ezért hát ne ítéljünk elhamarkodottan! Szirmok és virágok között – ahogy ma is - feltűnik a kereszt. De most már nem mint végállomás, hanem mint kezdet és Jézus kimondhatatlan szeretetének a jele. Ezért rejtenek számunkra is különleges lehetőséget virágvasárnap után nagyhét szent napjai…