„Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ.” (Jn.8/7.)
Gyakran megesik az emberrel, hogy miközben kemény kritikával illeti mások mulasztásait, botlásait, addig a saját gyöngeségei felett nemes egyszerűséggel siklik el. Ez a felfogásteljesen átjárja társadalmunkat, a közélet (is) napról napra ennek adja szomorú példáját. A bűn csak akkor irritál bennünket, ha másoké – a sajátunk mindig kisebb és sokkal hamarabb megbocsátható…
            A házasságtörés Jézus korában sokkal szigorúbb megítélés alá esett. Az ószövetségi törvények értelmében a házasságtörő asszonyt megkövezték, azaz kivégezték. Amikor egy házasságtörésen ért asszonyt vittek Jézus elé, hogy előtte hajtsák végre az ítéletet, ő lehajolt a porba és ujjával írni kezdett, majd feléjük fordult: „Aki bűn nélkül van közületek, az vesse rá az első követ.” Továbbírt, majd amikor ismét felegyenesedett, már egyedül volt az asszonnyal, akit így bocsátott el: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Vö.Jn.8/8-11.) Jézus valószínűleg az ítélkező „igazságszolgáltatók” bűneit írta. Ahogy formálódtak a szavak a porban, úgy hullottak földre a kövek, s végül nem maradt senki. Jézus sem mondott ítéletet, hanem – látva az asszony őszinte bánatát, megrendültségét – megadta számára az újrakezdés lehetőségét.
            Köveket hajigálunk egymásra, a rágalmak, szitkok, rosszindulatú megjegyzések csípős-lángoló köveit. Persze, mindig csak az fáj, amit kapunk, az már fel sem tűnik, hogy adósok nem maradunk, mert helyette nagyon gyorsan – lehetőleg sokkal nagyobbat – mi is visszadobunk. S ez így van rendjén – gondolják nagyon sokan, s közben sajnálkoznak amiatt, hogy egyre embertelenebb a világ.
Bántóan elhamarkodottan ítélkezünk. Amikor fröcsögő indulattal rossz színben tűntetünk fel másokat, magunkat mindig különbnek képzeljük, pedig Jézus a mi lábunk előtt is ír, a porba rója bűneinket. Mi viszont nem akarjuk észrevenni…
            Korunk ítészei a kő- és sárdobálás közben teljesen megfeledkeznek arról, hogy valójában önmagukról állítanak ki – meglehetősen szánalmas – bizonyítványt. Minden egyes másra célzott kő visszahullik hajítójára. Jézus arra tanít, a köveket tegyük le, inkább nézzünk magunkba, mert az ítélkezés nem a mi dolgunk...