„Az Emberfiának bűnös emberek kezére kell kerülni, keresztre feszítik, de harmadnapra föltámad.”  (Lk.24/7.)
Az éj leple alatt áruló közreműködésével fogták el. Nem sokkal későbbKaifás udvarán Péter is megtagadta. Kora hajnalban már Pilátus palotája felé taszigálták. A helytartó csodálkozott a gyűlölet láttán. Erőtlen próbálkozásaival, hogy megmentse, csak olajat öntött a tűzre. Így történt, hogy egy köztörvényes bűnöző aznap kegyelmet kapott, míg az Emberfia sebtében ácsolt kereszttel a vállán indult utolsó útjára, hogy teljesen kiigya a szenvedés kelyhét. Az asszonyok sírtak, édesanyja szíve megszakadt, Veronika arcát törölte, Cirenei Simon keresztjét segítette, miközben az őrjöngő tömeg leköpdöste és halálát siettette…
Nagypénteken a világ minden fájdalma – térben és időben– Jeruzsálem köves dombján összpontosult. A habzó szájú tömeg nem is sejtette, amit a római katona egészen közelről látott: „valóban az Isten Fia volt”…
Fájó csöndjeinkben mi is magunkra maradunk. Vérző kínjainkat, befelé hulló könnyeinket vajon meglátja-e valaki? A szenvedések útján melyik lesz a végső állomás?
Jézus passiója ma is folytatódik bennünk, általunk. Júdások, Péterek és Pilátusok ma is itt élnek közöttünk. Júdás eladja, Péter megtagadja, Pilátus elítéli, s a halálba küldi.  Júdásnak a pénz, Pilátusnak a hatalom a gyönge pontja. Péter az, aki esendősége ellenére is mer szembenézni bűnével és képes belekapaszkodni az irgalmas Isten szeretetébe. Mindegyiknek „köze van” a nagypénteken Megfeszítetthez. A gyűlölködők és köpködők között megverten, megcsúfolva, megalázva, súlyos keresztjével a Golgota felé bukdácsolva mindegyikükért, mindegyikünkért megtette az utat. Mindannyiunk bűnét és szeretetlenségét elhordozta. Valójában nem az ő szégyene, hanem az ember kicsinyes aljassága mutatkozott meg a fájdalmak és kínok útján. De az „embertípusok” között ott voltak s vannak a Cirenei Simonok és a Veronikák is, akik a maguk módján fejezik ki együttérzésüket…
Nagypéntek véres iszonyata és nagyszombat zsibbadó fájdalma, üressége után húsvét vasárnap következett. A lágyan ringó virágos olajágak öleléséből egy üres sír tárult a világra. Történelmünk legragyogóbb hajnala köszöntött ránk. Az élet legyőzte a halált! Nem a pusztulásé az utolsó szó! Minden sötét éjszakára eljön a virradat - a fény diadala!
            A bűn és kegyelem útján botladozó ember – ha van bátorsága szembenézni önmagával - Isten kegyelmes szeretetére bizton számíthat. Szenvedéseinkben nem vagyunk magunkra hagyva. Szeretetlenségünk, bűneink sebei Krisztus kereszthalálával megváltást találtak…