„Békesség nektek!”

„Tedd ide ujjadat és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezdet és tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő.” (Jn.20/27.)

Oly kicsiny és gyönge az ember, talán el sem bírja azt a sok kínt, amivel élete során meg kell birkóznia. Túl sokat bíztak volna rá? Önmagával is gyakran vívódik, hogy tudna hát másokért felelősséget vállalni – tolakodik elő a kérdés néha (nemcsak) a materialista ajkán. S valóban – minden fogadkozásunk ellenére -, újra és újra legyőz bennünket a kicsinyesség. Ne áltassuk magunkat, ha alkalom kínálkozna, a legtöbben azonnal revánsot vennénk vélt vagy valódi sérelmeinkért. Belső tartásunkat, „elvhűségünket” is inkább az „adok-kapok” jellemzi, hisz elég egy váratlan és kedvezőtlen fordulat: máris kikezdi bizonyosságunkat a kétség. Még mindig nem akarjuk elhinni, olyan hatalmas és kegyelmes az Isten, irgalmas szeretetébe annyi minden belefér – még a mi nyomorult kis életünk is…

A legkisebb igazságtalanságra is legszívesebben dühödt indulattal válaszolnánk. El sem tudjuk képzelni, hogy valaki önként és ártatlanul lakoljon mások bűneiért. Olyan idegen ez a gondolat, hogy szinte irtózik tőle az ember. Az intrikák és „vagdalkozások” korában, amikor a barát és embertárs helyébe furakodott az érdekszövetséges – teljességgel hihetetlen és lehetetlen, hogy ez megtörténjen. S máris elérkeztünk életünk legnagyobb problémáihoz, az erőszakhoz, a hitetlenséghez és az önzéshez. (Egyikből következik a másik, illetve mindebből az összes keserűségünk.)

Egy valakinek lett volna „joga” és lehetősége, hogy önmagának szolgáltasson igazságot, de nem tette, s ezzel vált a leghitelesebb békehozóvá, amikor húsvétvasárnap első találkozásukkor így köszöntötte övéit: „Békesség nektek!”  Később ugyanígy köszöntötte a feltámadás tényében kételkedő Tamás apostolt is. (Vö.Jn.20/19-29.)

„Békesség nektek!” – köszöntött ránk most is, amikor a lángokban álló templomokban élet és halál keveredik, amikor az élet győzelmét és Isten irgalmas szeretetét ünneplő keresztények közül több százan vesztek oda; amikor a gyűlölet soha nem látott hullámokban és módon éri el a Krisztus-híveket – újra csak elénk tárja sebhelyes oldalát és karjait... Minden erőfeszítés és próbálkozás dacára, egyedül csak a békesség útján járva érhet célt az ember. Hinnünk kell benne, hogy az az Isten, aki egyszülött Fiát áldozta fel értünk, ma sem állít megoldhatatlan próbák elé minket...