„Az Úr az!” (Jn.21/7.)
Nem sokkal Jézus feltámadását követően történt. Az apostolok Péter vezetésével Tibériástaván hálót vetettek a vízbe. Egész éjszaka fáradoztak, azonban semmit sem fogtak. Hajnalban Jézus jelent meg a parton, ők azonban nem ismerték fel. Megszólította őket. A rövid párbeszédből kiderült, a hálók üresek maradtak. Kérte, vessék ki a hálót ismét a bárka jobb oldalán. Engedtek a reménytelennek tűnő kérésnek, ám alig bírták kihúzni a temérdek hal súlya miatt. Erre János apostol a part felé tekintve felkiáltott: „Az Úr az!” Péter rögtön a vízbe ugrott, hogy előbb érjen a partra, a többiek pedig a bárkával követték… (Vö.Jn.21/2-14.)
            Életünk egyes szakaszainál, vagy akár minden egyes napon – visszatekintve a velünk történt eseményekre - utolérhet bennünket a felismerés, hogy egyik vagy másik helyzetben maga az Úr volt mellettünk. Noha a szemünk nem biztos, hogy látja, de jelenléte (illetve annak hatása) értelmünk és lelkünk szemüvegén keresztül megtapasztalható. Ahogy a fenti evangéliumi elbeszélésben Péter apostolt János felismerése segítette a Jézussal való találkozásra, úgy általában mások példája, szavai által jut el hozzánk az evangéliumi üzenet, válik érthetővé és értelmezhetővé az irgalmas szeretet.Ezért életünk nagy kérdése, felismerjük-e a felénk közeledő Urat? Ugyanis minden más ebből következik.
            Május első vasárnapján különösen is adódik a párhuzam: Isten mindeneket teremtő és alkotó szeretetének különleges letéteményesei az édesanyák. Csak az édesanyák képesek szeretni olyan feltétlen és odaadó módon, ahogyan Isten szereti az embert. Benne van az öröm, aggódás, féltés, elfogadás, megbocsátás, megértés, elengedés, hazavárás…
            Minden bizonnyal nem véletlen, hogy az ember elsőként az anyaméhben, édesanyja szívén keresztül teremt kapcsolatot a világgal. S ebből a szeretetteljes ölelésből indul földi sorsa nagy kalandjára. Ez a tény kapcsolja be az Istentől jövő szeretet nagy áramába. Kudarcaink és sikereink, elbukásunk és talpra állásunk idején lehet jel, mely a felismerésre vezet, hogy aki a parton áll, nem más, mint maga a Feltámadott. Ezért érdemes újra és újra, minden nap vízbe meríteni a hálót, mert nincs az a reménytelennek tűnő élethelyzet, melynek ne tudna új kilátást adni az Úr. Ezt táplálja belénk, ezzel indít útnak a helyesen megélt anyaság és az el nem múló szeretet…