Van gyógyító-tisztító és van pusztító tűz. Ez utóbbi nyomán üszkös romok és hamu marad, míg az előbbi után valóságos újjászületés következik egy új, egy tisztább élet ígéretével. Ez az élet azonban határozott állásfoglalásra késztet bennünket mindazokkal szemben (is), akik a visszahúzó erőt jelentenék. Ez olyan erőt képvisel, amely képes minden korábbi köteléket szétszakítani, ha az gátja lenne ennek az új kezdésnek. Olyasvalami, mint a préritűz, amely könyörtelenül megemészt mindent, ami az útjába akad. Jézus jó értelemben hasonlítja tanítását, és igazságát ehhez a tűzhöz.
            Az Istentől érkező jó hír, az az evangélium nem ismer határokat, sem családi vagy rokoni kapcsolatokat (vö. Lk.12/49-53.). Radikális elszántságot követel, mely azonban sohasem lehet azonos a vad fanatizmussal. Ez nemcsak az egyén életére, de egy ország, nemzet sorsára is igaz. Nagyboldogasszony ünnepe után és Szent István emléknapja közelségében különösen is aktuális lehet az idézett evangéliumi gondolat.
Első szent királyunk hasonlóan határozott állásfoglalással alapozta meg családja és országa jövőjét. Pedig sokszor került szembe kora magyar uraival vagy éppen rokonsága tagjaival. Döntése nyomán a „tűz”, amelynek engedett jótékonyan perzselte Pannóniát: a királyi család századokon át adta szentek egész sorát Európának s a világnak; a magyar koronaállam pedig keresztény nagyhatalommá nőtte ki magát…
            Az elmúlt évtizedekben sokszor okozott kilátástalan helyzetet a határozottság hiánya, illetve a visszafordulás közösségi életünkben (is). A történelmi közelmúlt sorsdöntő helyzeteiben, amikor ismét lehetett volna, nem vállaltuk fel egyértelműen keresztény gyökereinket, sőt, új bálványokat gyártottunk magunknak. Sokáig csak bűz és füst terjengett, s úgy tűnhetett,nem akar fellobbanni az a láng, mely után egykor gyógyító tűz perzselteországunkat. Se hideg, se meleg, azaz „semleges” – a lehető legrosszabb…
            Az elkövetkezendő napokban kereszténységünk kezdetét,minden bizonnyal, sokan sokfélemód magyarázzák és értékelik majd. Egyet azonban nem lehet vitatni: hazánkatIstván és utódai Krisztus lobogója alatt virágoztatták fel – erkölcsben, gazdagságban –, amitnépünk vezetői sokáig akartak feledésben tartani. Van miért első királyunk égi közbenjárását esdeni országunk, nemzetünk érdekében egy szebb jövő reményében…