„Jézus, Mester, könyörülj rajtunk.” (Lk.17/14.)

A lepra Jézus korának rettegett betegsége volt. A korabeli társadalom – jobb híján – a kiközösítéssel védekezett a fertőzés ellen. Az ily módon kitaszított emberek a lakott területeket messziről elkerülve, nyomorúságos körülmények között tengették életüket. Nagyon ritka esetben történt csak gyógyulás. Abban az időben a papok feladata volt, hogy megállapítsák a betegség, illetve a gyógyulás tényét. Mikor egy alkalommal Jézus betért egy faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Már messziről kiáltották feléje: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk.” Így szólt hozzájuk: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak.” Amint odafelé mentek, megtisztultak, de csak egy tért vissza közülük, hogy hálát adjon. S ráadásul ez az ember a zsidók által megvetett szamaritánusok közé tartozott. Jézus szomorúan kérdezte: „Nem tízen tisztultak meg? Hol a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” (Vö.Lk.17/11-19.)

Egy a tízhez - az arány ma sem jobb, sőt... Hivatalok, karitatív szervezetek a megmondhatói, a különböző segélykérések vagy reklamációk tonnaszámban mérhetők, a köszönőlevelek mennyisége viszont eltörpül mindezek mellett. 

„Leprás” nyavalyáinktól szívesen szabadulnánk mi is. Sokan természetesnek veszik, hogy kérjenek (akár erőszakosan is) vagy éppen bíráljanak, a köszönetnyilvánítás idején azonban megfogyatkozik ez a határozott késztetés...

A sorsfordulás öröme bizony gyakran feledteti a hálát. Úgy tűnik, örökérvényű megállapítás, hogy mindig hosszabb a kérők, mint a hálálkodók sora.

Kilátástalan keserűséggel hordozzuk leprás nyavalyáinkat. Meg nem értettként, a magányosság érzésével küzdve. Nem tudunk kihez fordulni, úgy érezzük nincsen, aki megérthetne, segíthetne. 

„Könyörülj rajtunk!” – hagyja el végső elkeseredésünkben ajkunkat a kérés. Jézus nem kezdi el fejünkre olvasni mulasztásainkat, nem kéri számon botlásainkat. Látva nyomorúságunkat, őszinte hitünket, megadja a lelki megújulás sorsfordító lehetőségét. Az evangéliumi történet bátorít és figyelmeztet: ne csak a bánat, a szükség idején akarjuk mellettünk tudni az Urat. Fejezzük ki a hálánkat és akarjuk örömünket is megosztani vele…