„Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami méltányos.” (Mt.3/15.)

Jézus a názáreti évek lezárásaként a Jordán folyó partján lépett először a nyilvánosság elé, amikor Jánostól kérte a keresztséget. „Megkeresztelkedése után Jézus azonnal feljött a vízből, mire megnyílt neki az ég és látta, hogy Isten Lelke galamb képében leereszkedik és rászáll. Ekkor a mennyből ez a szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt.1/16-17.) Keresztelő Szent János tanítványaival együtt meggyőződhetett róla, hogy akire vártak, megérkezett, hiszen szemük láttára tanúskodott az Ég mellette. Megkeresztelkedése után vonult Jézus negyvennapos pusztai magányba. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, Isten Fiának mi szüksége volt a bűnbánat eme jelére (a vízkeresztségre)? A Máté-evangélium elbeszélésében maga Jézus adja meg a választ: „Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami méltányos.” (3/15.) Tehát példát adott számunkra. 

Jézus megkeresztelkedésének elbeszélése emlékeztet saját keresztségünkre is. Még a legfrissebb statisztikai adatok alapján is, társadalmunk tagjainak döntő többségét keresztvíz alá tartották valahol valamikor. Szinte hihetetlen, de a keresztvízben újjászületve indult életünk. Ám a társadalom „újjászületése” elmaradt, mert a többség mégsem Jézus nyomában folytatta útját. A közvélekedést alakító „hivatalok” pedig sokáig – talán - szándékosan adtak más irányt közös dolgainknak, így mára tulajdonképpen hitehagyott „papírkeresztények” országa lettünk, ahol a rendszeres vallásgyakorlók (templomba járók) aránya csekély szinten mozog. Még távol vagyunk attól, hogy ismét keresztény ország legyünk.

A jánosi keresztség a bűnbánat jele, amit a krisztusi, azaz a bűnbocsánat keresztsége tesz teljessé bennünk. De vajon tudunk-e – helyesebben tudtunk-e - mit kezdeni ezzel a teljességgel? Tudatosul(t)-e bennünk ennek az elköteleződésnek a lényege? Ha újszülött gyermekként történt aligha, mert akkor a család, illetve a felnevelő közeg együttesen felelős érte. Napjainkban a keresztség egyik leglényegesebb mozzanata, az elköteleződés kérdőjeleződik meg, és marad csupán a tartalom nélküli tradíció. Mert bár a kegyelem érkezik, legtöbbször azonban visszhang nélkül marad bennünk, illetve eltékozoljuk. Keresztelkedni csak egyszer lehet, mely egy egész életre szól, nemcsak az ünnepnapok, jeles alkalmak idejére válik Krisztusivá az ember. „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” – nyilatkoztatta ki az Atya a Jordán folyó partján, és ugyanazzal a szeretettel fogadott bennünket is gyermekévé…