"Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai." (1Kor 12,27)
Hétvégi tűnődések 2020-01-18.
2020. január 19.
„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűnét!” (Jn.1/30.)
Megkeseríthetjük egymás életét: durva, meggondolatlan szavainkkal és cselekedeteinkkel bezúzhatjuk a lélek törékeny ablakait; gúnyosan lesajnálhatjuk mások igyekezetét vagy éppen esetlenségét; az irigység és káröröm mérgétől megkeseredve akár szúrós töviseket is növeszthetünk… - rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Aztán akár az őrületbe is kergethet bennünket a váratlanul támadó, mardosó lelkiismeret. Ugyanis a bűn terhétől a magunk vagy egymás erejéből képtelenek leszünk megszabadulni. Mert bizony jöhet balról, jöhet jobbról – nézhetjük innen, nézhetjük onnan, a bűn az bűn marad. A cél sohasem szentesítheti az eszközt…
„Nézzétek, az Isten Báránya!” – kiáltja felénk Keresztelő János – „Ő veszi el a világ bűnét!” Az ószövetségi időkben az engesztelés napján a főpap egy kecskebakra(bűnbakra) olvasta Izrael bűneit, amit aztán kiűztek a pusztába. Az Újszövetségben Jézus jelenik meg, mint a „legilletékesebb”, aki valóban képes arra, hogy a bűn terhétől megszabadítsa az embert. Nem az ember a kezdeményező, hanem Fiában Isten szólít meg bennünket. János nem bűnbakot, hanem az Isten Bárányát kívánja figyelmünk középpontjába állítani. De vajon akarja-e korunk embere a János által mutatott irányba fordítani a fejét? Ösztönösen vágyik valamiféle belső tisztaságra, szívesen szabadulna lelki terheitől, a szabadulást azonban – nagyon gyakran - rossz irányban keresi. Az ilyenformán kudarcra ítélt keresés kiábrándulttá, reményvesztetté teszi az embert. Kell, hogy valaki – minden keserűségen túl és gonoszság ellenére - utat mutasson, a Bárányhoz vezesse a keresőt. Ezen az úton akarva akaratlanul is egymás példáján épülünk, vagy éppen bizonytalanodunk el...
Láthatóan kínlódik a világ, hiszen a rossz problémájával egyáltalán nem tud mit kezdeni. A gonoszság és az önző kicsinyesség pedig mintha folyton „újratermelődne”. Számtalanszor bebizonyosodott már: csupán az emberi erő kevés a rosszal folytatott küzdelemben. Ebben a sajátos harcban sem hagyja magára teremtményeit Isten. Áldozati bárányként elküldi Fiát, aki saját vérében mossa tisztára, gyógyítja meg a bűntől sebzett lelkeket.
Bár a világban sok-sok durvaság, fájdalom és szeretetlenség mérgezi kapcsolatainkat, mégis, ha őszintén szeretnénk Isten Báránya a mi bűneinket is elveszi…