„Hívta őket is.” (Mt.4/21b.)
 
Szeretünk különbséget tenni az emberek között. Különféle skatulyába zárjuk azokat, akikkel kapcsolatba kerülünk. Akár közelebbi ismeretség nélkül is – pusztán a „hallottuk, hogy látták, hogy mondták” elve alapján – kitűzzük a másikra a képzeletbeli skarlátbetűt. Általában magunkat sokkal jobbnak, többnek gondoljuk (de az is előfordulhat, hogy aránytalanul csekély önbecsüléssel rendelkezünk). Az ember folyamatosan viszonyít, komplikál és ideológiát gyárt a saját igazolására. Nagy szerencsénkre az Isten nem ilyen, elfogad bennünket úgy, ahogy vagyunk és meghív egy tisztább élet reményével. Különbséget csupán az ember és a bűn közötttesz…
            Különbözőképpen szólíthat meg bennünket. Életünk váratlan fordulataiban, előre ki nem számíthatóan lehet részünk különös kegyelmi pillanatokban. Ott és akkor változhat meg döntő módon a sorsunk. Még ha látszólag minden maradna is a régiben, a lélek mélyén viszont valami szépséges dolog születik, mely képes új távlatot adni földhöz ragadt, nyomorult kis életünknek… Minden bizonnyal így voltak ezzel az első apostolok is, amikor a galileai tenger partján találkoztak Jézussal. A két testvérpár, András és Péter akkor még nem ismerhették azt az idegen férfit, aki megszólította őket, mégis feltartóztathatatlan erőt éreztek, hogy kövessék. Hogy maguk mögött hagyva a halászhálót „emberhalászokká” váljanak. Nem sokkal később a Zebedeus-fiakat – Jakabot és Jánost - is meghívta Jézus, akik szintén a nyomába szegődtek.  (Vö.Mt.4/17-21.) Ők lettek az első apostolok, akiknek hitén alapszik valamennyi keresztény hívő bizonyossága…
A történelem során sokszor és sokan igyekeztek kisajátítani Istennek ezt a feltétel nélküli szeretetét. Legszívesebben megmondták volna, hogy kihez legyen könyörületes, illetve könyörtelen. Annak ellenére, hogy kinyilatkoztatása tanúskodik róla, az evangélium örömhíre pedig erről a mindenki felé megnyíló kegyelmes szeretetről beszél…
Szép hagyomány, hogy januárban a történelmi felekezetek egymás templomait meglátogatva – az ökumené jegyében – közösen imádkoznak az egység és a kiengesztelődés szép ajándékáért. A hívő embernek súlyos felelőssége és kötelesség a békesség szolgálata. A vallási közeledésen munkálkodva, a társadalmi széthúzás fájdalmas sebeit is gyógyítania kell. A múltra aligha lehet befolyásunk, a jövő viszont rajtunk múlik. Jézus mindannyiunkat meghív, a hívásra adott válasz azonban sokféle lehet…