„Világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják Mennyei Atyátokat.” (Mt.5/16.)
Vajon képes-e ízt adni az ételnek, ha tartójába zárva marad a só? Van-e értelme lámpát gyújtani, ha aztán rögtön véka alá is rejtik? – veti fel provokatívnak tűnő kérdéseit Jézus. A föld sójának és a világ világosságának nevezi a hívő embert. Példázatán keresztül Istentől rendelt küldetésünkkel akar szembesíteni bennünket. A hivatásához hűséggel és bátorsággal ragaszkodó ember sokkal inkább hasonlít a hegyre épült városhoz, melyet nem lehet elrejteni és így sokak számára lehet igazodási pont az élet viharfelhőkkel terhes, fénytelen szakaszain. (Vö.Mt.5/13-16.)
            Fájdalmasan sokan szenvedik a lélek sötét éjszakáját, s mindent megadnának egy darabka derengő fénysugárért. Ellentmondásokkal terhes korunkbantöbben boldogtalanságra kárhoztatva érzik magukat.
            Ha csupán ezt látjuk, úgy tűnhet, sötét jövő előtt állunk. Rossz előérzetünket tovább fokozhatja, hogy ma már az is gyakrabban fordul elő, hogy ízét veszti, azaz megromlik a só és tartójában csupán füstölög a lámpa. Pedig „Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való már egyébre, mint hogy kidobja és széttapossa az ember” – figyelmeztet Jézus. Azonban elég-e, ha csupán sopánkodunk és megbotránkozunk mások romlottságán (miközben azt gondoljuk, hogy a mi életünkben minden rendben van)? Vajon vezethet-e vak világtalant? Mert a mi változásunkés jobbá válásunk nélkül csupán erről lehetne szó. Azonban még itt sem szabadna megállnunk…
            Senki sem lehet önmagában és önmagáért hívő. Itt a legfőbb ideje, hogy véget vessünk a „sótartóba zárt” és a „véka alá rejtett” kereszténységünknek. Tegyük fel magunknak a kérdést: különb-e jottányival is szűkebb vagy tágabb környezetem légköre attól, hogy én Krisztus követőnek vallom magam?
            Nem elégedhetünk meg önmagunk dicséretével. A hívő embernek mindig nagyobb a felelőssége, hiszen tőle többet várnak el: neki nem szimplán törvénytiszteletből kell „jónak” lenni és példát mutatni - különben merő képmutatássá silányul minden igyekezete -, hanem mert keresztsége révén Krisztusban Isten hívta meg...