„Uram, akit szeretsz, beteg.” (Jn.11/3.)
Mindenki máshogy vezeti le a bizonytalanságból fakadó félelmét, máshogy reagálja le a kiszolgáltatottság érzését. Az átlagember élelmiszerfelhalmozásba kezd, más engedély nélkül használható önvédelmi fegyvereket vásáról. Van, aki igyekszik kijátszani a hatóságokat és felelőtlenül nem tartja be a szabályokat. S van, aki még ebből a helyzetből is igyekszik hasznot húzni: az erre fogékony kereskedő aránytalanul árat emel, az együttműködésre képtelen politikus pedig még vészhelyzet idején is kormányt akar buktatni. De nagy szerencsénkre itt vannak közöttünk azok a hétköznapi hősök is, akik mindannyiunkért fáradhatatlanul dolgoznak…
            Azt mondják, bajban ismerszik meg a másik, derül ki, hogy mennyit ér a hitünk? Hívőként tudunk-e ráhagyatkozni a Gondviselésre? Megteszünk-e minden tőlünk telhetőt fejben és szívben? Képesek vagyunk-e fegyelemre, önmérsékletre?
            A Jordánon túl tartózkodott Jézus, amikor utolérte az üzenet, hogy egyik legkedvesebb barátja, a betániai Mária és Márta fivére, Lázár súlyosan beteg, haldoklik. Mikor odaért, Lázár már negyednapja a sírban feküdt. A két nővér mélyen megtörve fogadta Jézust. Mária megjegyezte: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Ő azonban feltámasztotta a barlangsírban fekvő holtat… (Vö.Jn.1/1-45.)
Az evangéliumi történetet olvasva, eszünkbe jut a régi mondás, miszerint „az istenszeretőknek minden a javukra válik.” S újra csak előkerül a csodás események „kulcsa”, a hit. Azt kell látnunk, hogy a mélységes és őszinte hit, ha Jézussal találkozik, mindig Isten dicsőségét, megdicsőülését eredményezi. Másrészt önkéntelenül váltja ki az emberből az irigykedő felismerést: milyen jó Jézus barátjának lenni!
             Tele van barlangba bújt élő holtakkal körülöttünk a világ. Talán már mi is egy biztonságot adó sötét lyuk mélyéről, „kívülről” figyeljük a körülöttünk zajló eseményeket. Fülünkön, szemünkön, szánkon a közöny halotti pólyája feszül. Az évek során puha gyolcsként módszeresen tekertük magunkra. S mint áttörhetetlen, kemény fal, most már minden „külső” próbálkozásnak határozottan ellenáll…
Uram, az ember, akiért földre szálltál vállalva a nyomorúságot, akiért porig alázkodtál, akiért iszonyatos kínok árán keresztre feszültél és feltámadtál, hogy üdvösségre vezesd..., Uram, az ember, akit szeretsz, beteg. A félelem és a halál lengi körül napjait. Bár rászolgált a figyelmeztetésre és oly érdemtelenné vált szent nevedre, mégis, könyörülj rajta! Te, aki Lázár sírjába kiáltva életre hívtad őt, vezess bennünket is vissza az egészséges, tiszta életbe…